Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Séta "a szentisváni kiváltság" terelőútjain

A sok vonatkozásban elgondolkodtató elemzés záradékában Gálos László „a konkordátum-jelleg” további igazolását látja abban, hogy „sok követjárásnak és levélváltásnak nyitotta meg az útját a magyar királyi udvar és a római kúria között..A levélváltások és a követjárás gyakorisága utóbb valóban számottevő. Az egyezség mindehhez kellő jogalapot adott még az appellatio és a legatio ellenőrzési jogának fenntartása ellenében is.

„A pápai kúriában készített Liber Censuumban két helyen bevezettek egy oklevélszöveget, amely szerint B. magyar király (= Béla, 1172-1196) az 1169. évben [!] lemondott az invesztitúra jogáról a pápa javára...” - olvasható Györffy György Becket-tanulmányának jegyzetében. Itt említődik Győry „hamisítvány-elmélete” is. Györffy tárgyilagosabb: „Lehetségesnek tartjuk - írja -, hogy egy ténylegesen megtörtént megállapodás utólagos, apokrif írásbafoglalásáról van szó...” Majd a szigla és a dátum korrekciója mellett, már a tanulmány szövegében: „Ez a Walter Mapes által közel egykorúan följegyzett tény azonban - úgy látszik - csak egy apokrif oklevélben nyert megfogalmazást, s így ez sem változtatott a korábban kialakult gyakorlaton...”

„Kérdéses, hogy a magyar uralkodó veszni hagyta-e az apja által kicsikart kedvezményeket, avagy a Manfréd bíboros írnokai által, esetleg csak a bíboros kúriába való visszatérése után megfogalmazott, mindenesetre szokatlan körülmények között keletkezett irat hallgat csak róluk...” - foglalja össze Szovák Kornél a maga bizonytalanságait.

Kérdések és kérdőjelek; történettudományunk itt tart a 12. századi szándéknyilatkozatok és megállapodások históriája körül. Az egyetlen írott tény Censius Savelli és mások regestáiban, Mapes emlékezetében rögzült tehát És bár III. Ince okos kincstartója duplán hibázott, aligha csupán egy „történelmi lehetőség” érdekében, netán az utókor kedvéért jegyeztette le a magyar királlyal (akinek nevére rosszul emlékezik) kötött dekrétum ígéreteit és intéseit. Az ekként szentesük lehetőséggel folyamatosan éltek a kúriában: hivatkozott erre III. Sándor leveleiben, talán még személyesen is András érsek előtt a harmadik lateráni zsinaton. Leginkább III. Ince emlegeti hazánkba küldött leveleiben, legátusai útján, lehet, hogy „élőben” is a negyedik lateráni zsinat két magyar résztvevője előtt (1215). Az általa jegyzettnek pedig nagy hasznát veszi majd az egykori „camerarius” is, amikor öregségében III. Honorius pápaként (1216-1227)

145