Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
J. Fodor Adrienne: Az olmützi Janus-kódex
II. A kódex második része erotikus verseket és epitáfiumokat tartalmaz. A szerzők ismert és ismeretlen itáliai humanisták, főként Gua- rino tanítványok, illetve olyan költők, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak vele. Fiának, Baptista Guarinónak ,^ tanítványai közül Titus Vespasianus Strozzának-^ és Raphael Zovenzoniusnak^ néhány versét olvashatjuk itt. Ezenkívül Gregorius Tifernas2^ egy költeményét, aki Guarinóval együtt görögből latinra fordította Strabo Geographiá- ját.21 Beccadelli Hermaphroditusa is ebben a részben található, mégpedig a kiadásokhoz képest bővített szövegváltozattal. Beccadelli 1425- 26-ban tette közzé munkáját, amelyet az első időben nagyon kedvezően fogadtak a kortársak. Guarinónak Lamola küldte meg a Hermaphroditust,^ és a mű elnyerte a mester tetszését. Guarino-jó véleménye nagyban hozzájárult a Hermaphroditus sikeréhez és gyors elterjedéséhez. Zsigmond császár 1433-ban, sienai tartózkodása idején Beccadellit e műve alapján költővé is koronázta.^ Ezt követően indult meg néhány szerzetes (Antonio da Rho, Bernardo da Siena, Alberto da Sarteano), valamint Maffeo Vegio támadása a Hermaphroditus ellen .^ Évekig folyt a vita a mű megítéléséről, s végül 1435-ben Guarino is visszavonta a korábbi jó véleményét. Az olmützi kódexben több kiadatlan, sőt ismeretlen Beccadelli- verset is találunk pl. Guarinóhoz, Márton pápához, Luscus poétához, valamint a milánói érsekhez írt költeményeket. Maffeus Vegius egy versét megtaláltuk egy vatikáni kódexbea“^ Szintén neki tulajdonították az obszcén Meretrix Papiensis éneket, erről azonban újabban kiderült, hogy a szerzője Raudensis, más néven Antonio da Rho minorita szerzetes, aki a fő ellenzője, támadója volt a Herma- phroditusnak.2^ Nincs meg a szerzője egyelőre a terjedelmes "Elegia Lupelli ad Adrianam" c. költeménynek, és sajnos Georgius Peuerbach Epitaphiumának 27 sem.L ' Találunk viszont az olmützi kódexben olyan verseket is, amelyek a Sevillai I. kódexbe is belekerültek. Az egyik Titus Vespasianus Strozza versei közül a "Hic veneranda..." kezdetű Guarino-Epitaphium, amelynek 331
