Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
J. Fodor Adrienne: Az olmützi Janus-kódex
tosan mutatják: nem a scriptorium korrektora, hanem a szöveget olvasó, használó személy javította a hibás másolatot. Mindhárom kéz marginális, szövegértelmező glosszákkal is ellátta a kódexet. A három közül számunkra különösen annak a könyvírásban is jártas kéznek a megjegyzései az érdekesek, amely a Janus-versek végére odaírta: "Finis carminum Yani Quinqueecclesiensis." Több helyen belejavított Statius szövegébe is, sőt az utolsó kolligátumot, a cseh-morva anonim epigrammákat is megjegyzésekkel látta el. Ö tehát már a mai formájában, egy kötetbe kötve használta, olvasta és korrigálta a kódexet. Ezt bizonyítja az is, hogy az utolsó itáliai Janus elégia mellé (Naiadum Italicarum...) a margóra odaírta a következő megjegyzést: "De hoc Statius Thebaidos 4 libro prope finem", vagyis Statius eposzát együtt forgatta a Janus-versekkel. Most térjünk rá a részletes tartalmi vizsgálatra, és vegyük sorra, hogy milyen műveket tartalmaz az olmützi kódex. Négy nagyobb csoportot különíthetünk el benne: I. Az első fasciculus egy üresen hagyott ív, amelynek utolsó lapját kitépték. Egykorú, a kódexben máshol is előjövő vízjelei, valamint pontosan kijelölt, körbevonalazott írástükre azt bizonyítják, hogy mindig is a kódexhez tartozott. Valószínűleg a kódex összeállítója egy ajánlást akart ide beírni, amely azonban nem készült el. Ezt követi 165 lapnyi terjedelemben Statius Thebaisa. Tudjuk, hogy Statius mindig is olvasott auktor volt,!5 de Guarino iskolájában különösen fontos szerepet kapott:^ Vergilius Aenaisével, Ovidius: Metamorphoses és Fasti c. műveivel együtt olvastatta Guarino a Thebaist is a tanítványaival. Az olmützi kódexben bőséges magyarázatok, kommentárok kísérik Statius szövegét, különösen az első és a második éneket. A glosszázó gyakran korrigál egy-egy kifejezést a szövegben, máskor görög analógiákkal magyarázza azt. Valószínűnek tartjuk, hogy eredetileg iskolai célra használták az olmützi példányt is. A hatodik ének után beíratlanul maradt egy lap. Erre, majd a mű végén lévő néhány üres oldalra utólag bemásolták Erhardus Ventimontanus néhány költeményét, erről azonban még később szó lesz. 330
