Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
Madas Edit: Adalékok az Érsekújvári-kódex sermóihoz
Adalékok az Érsekújvári Kódex sermoihoz Madas Edit Kódexeinkben fennmaradt nyelvemlékeink elemzésének - fordításirodalomról lévén szó - alapfeltétele a források feltárása, akár nyelvi, akár irodalom-, vagy művelődéstörténeti szempontból közelítjük meg őket. A múlt század végén, e század elején fellendült forráskutatás eredményein - néhány örvendetes kivételtől eltekintve - mégis alig jutottunk túl. Sermo-irodalmunk esetében a szorosan vett nyelvi megértésen túl a műfaj jellemzőit és "magyar specialitásait" megbízhatóan szintén csak a források tükrében vizsgálhatjuk. A forrásokkal való összehasonlításhoz szorosan kapcsolódó másik megközelítési mód a különböző kódexekben fennmaradt sermok egymással való összevetése. Ennek alapján válnak meg- foghatóvá egyrészt az általánosan használt sztereotípiák, a közös jelleg, másrészt a fordító-kompilátor egyéni stílusa. A magyar sermok ka- rakterizálása tekintetében Tárnái Andornak "A magyar ars praedicandi" című. összefoglalása meghatározó jelentőségű.1Aki nyelvemlékeinkkel foglalkozik, tudja, hogy mennyire ingatag számos általánosan elfogadott megállapítás, és hogy milyen sok megoldatlan kérdés áll szinte minden egyértelmű megfogalmazás mögött, ami kódexeinkre vonatkozik. Ennek egyik oka a rendkívüli mértékű könyvpusztulás, ami a kódexeket elszigeteli egymástól, másik oka hogy nyelvemlékeink másolatban, sőt javarészt sokadik másolatban maradtak fenn, amibe mindenki beletoldotta a magáét. így egy adott műnek több rétegével kell számolnunk, és nem lepődhetünk meg, ha több szerzetesrend jegyeit viseli magán, amit vagy a forrásnak, vagy a tolmácsolónak, esetleg a másolónak köszönhet. 203
