Hubay Ilona: Missalia Hungarica. Régi magyar misekönyvek (Budapest, 1938)
I. A régi magyar misekonyvek nyomdászai
sale típussal, amelyekkel a Thuróczi-krónikát is nyomtatták, valamint egy kánontípussal, amelyet azonban csak az esztergomi misekönyvben használtak fel. A két nyomdász valószínűleg azért választotta ezeket a típusokat, hogy a morva egyházmegye számára misekönyvet is nyomtathasson. A konkurrencia azonban számontartotta a morva könyvpiacot és a speyeri Peter Drach 1488- ban, saját költségén, Sensenschmidt bambergi nyomdásszal kinyomatta az olmützi misekönyvet (HC 11337) és ezzel a morva egyházat jóidőre ellátta. Staheléknak így csak az esztergomi misekönyv jutott. A két társ ehhez a nyomtatványhoz a fametszetdíszt is Erhard Ratdolt, most már augsburgi nyomdájából szerezte. Az ötszínű kánonfametszetet (V. tábla) Ratdolt először egy augsburgi missaléban alkalmazta (H 11260), amely 1491 szeptember 16-án jelent meg.3 Ezután adta kölcsön a fadúcokat Staheléknak. A dúcok szállítás közben megsérülhettek, mert mikor Ratdolt ismét felhasználta őket az 1492 március 17-én megjelent freisingi missaléban Kánon-T C. Stahel & M. Preinlein 1491. évi esztergomi misekönyvéből. (H 11303), a Keresztfa INRI felirata lemaradt a képről. Az esztergomi misekönyv szép kánon-T-je ugyancsak ebben a freisingi missaléban nyert újból alkalmazást. Ratdolt az első ötszínű kánonfametszetet a Velencében megjelent esztergomi misekönyv számára csináltatta. (1. o.) A brünni nyomdászoknak kölcsön adott kánonkép is annak stílusát követi, azonban az augsburgi fametsző a kép- szerkesztés, valamint az alakok helyes arányait nem találta el oly szerencsésen, mint velencei elődje. A többszínű fametszet Ratdolt találmánya volt és ha Matheus Preinlein valóban alkalmazottja volt velencei nyomdájának, úgy érthető, hogy az Augs- burgból hozott fadúcok többszínű lenyomása nem okozott neki nehézséget. A brünni kiadás kánonjának fametszetdísze ugyanis arra a feltevésre vezetett, hogy Theobald Feger az egész kánont Ratdolt-nál nyomatta.4 Az ívek 3 v. ö. Schottenloher id. m. XII. 14—15. 11. 4 v. ö. Schottenloher id. m. XII. 1. 14
