Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
II. Tanáraink
képviselt, amelyért — mintegy megszállottként — minden egyéni érdekét hajlandó volt kockáztatni, sőt feláldozni. Az intézmény megnyitása után földrajzot és természetrajzot, majd időnként hittant is tanított, olykor osztályfőnöki teendőket is ellátott az intézetvezetői munkája mellett. Aztán évekig ő volt a 630 sz. Szent Ferenc cserkészcsapat parancsnoka. A ferences lelkűiéiből fakadó, valamint a cserkészideákban szintén fellelhető természetszeretetet csodálatosan tudta kapcsolatba hozni. Ez volt a rugója annak, hogy a cserkésznevelést nem hivatali kötelességének, hanem nevelői meggyőződésből fakadónak tekintette. Segítette, propagálta a cserkészmunkát a próbáztatástól kiindulva a táborozásig, amelyet a cserkészet gyakorlati megvalósításának tekintett. Az „embernél emberebb és magyarnál magyarabb” cserkészeszményt nevelői munkájában de a szombat esti exhortációk során is tudatosította. A sportpálya létesítése, majd főleg annak karbantartása és szépítése a természetszeretet, a szabadban végzett fizikai munka propagálását szolgálta! Példamutatóan, tudatosan végzett olyan feladatokat, amely a sokrétű munkája mellett szinte minden idejét lefoglalták. Mint az intézet vezetője szívesen vezette a természetjárásokat, sőt hajlandó volt sok egyéb munkája mellett még a budai cserkészpark több napig tartó táborozásán részt venni, hogy a cserkésztiszti képesítést megszerezze... Tevékenységének sokrétűségét teljes részletességgel bemutatni lehetetlenség. Lényeges hiányosságot jelentene azonban, ha az intézeti autóbuszról nem történne említés. Úgy gondolta, hogy semmiféle hátrányt nem jelenthet egy fővárosi intézettel szemben az a körülmény, hogy az iskolánk Esztergomban, azaz Budapesttől autóbusszal mindössze egy órányira van. Autóbusszal viszont a színházi, zeneakadémiai előadások, kiállítások, a tanulmányokhoz szükséges üzemek, gyárak egy esztergomi iskola diákjai számára is elérhető távolságba kerültek. Hazánk különféle tájainak megismerése, különösen az 1938-ban megindult visszacsatolások időszakában saját autóbusszal lényegesen olcsóbban és kényelmesebben volt megvalósítható, mint közüzemi közlekedési eszközök igénybevételével. S végül a látogató szülők kényelmét szolgálta, hogy a Budapest Nyugati Pályaudvarról induló intézeti autóbusz — a közüzemi közlekedési eszközök használatánál olcsóbban — az intézet bejáratánál teheti le egy órán belül a látogatókat. Mindezek megálmodására a Rektor atya lelkes fantáziájára, a megvalósításukra pedig az ő konzekvens rámenősségére volt szükség. Hiszen azt itt felesleges volna ecsetelni, hogy a MÁV és MAVAG részéről milyen erős tiltakozás fejlődött ki különösen a látogató szülők Budapestről Esztergomba és visszaszállítása miatti bevételek várható elmaradása miatt. De ő ezt is békésen tudta rendezni! Mindezek után lehet kérdezni: ki is volt ő valójában? 1933. szeptemberében, mikor szárnyai alá kerültünk, Ó volt, aki a szüléink gondoskodását átvette. Ő volt, aki felügyelt éjszakai nyugalmunkra; aki nem restellt éjszaka is kikelni ágyából, ha valaki a hálóból — a mi hálónk az ő szobája felett volt — kopogós cipőben ment ki WC-re; nappal is állandóan ellenőrizte a gumisarkakat. Ő mutatta meg nekünk a legcélszerűbb (tehát a legmelegebb) fekvőhely-kialakítást, s azt a lámpaoltás után még ellenőrizte is. Bemutatta a fogpaszta, cipőpaszta felhasználásának leggazdaságosabb módját. Naponta informálódott tanárainktól az aznapi feleleteink, viselkedésünk iránt; néha még a leckét is kikérdezte, 83
