Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
II. Tanáraink
és másnap az eredményt ellenőrizte. Egészségünk, testi tisztaságunk ellenőrzését naponta többször is elvégezte; az egészséges testtartást szintügy ellenőrizte, a betegszobákban az orvosi előírásokról naponta többször is meggyőződött. — S vég nélkül lehetne ezeket az apróságokat — most már a visszaemlékezés megilletődöttségébe merülten — sorolni: mindazt, amit a 10 éves legényke Tőle kapott. Nagy volt Ó a mindennapi — apróságnak tűnő — ügyekben, kérdésekben. Amikor aztán a legénykék felcseperedtek, a téma ennek megfelelően változott; a — most már — legények a Rektor atya egyéb, más nevelői jellemzőit is megismerhették. Ő volt az, aki az országgyarapodás kapcsán a nemzetiségi kérdésben a demokratikus véleményét nem rejtette véka alá; aki a címek és rangok buijánzása korában a „rendhagyónak” számító véleményét fejtette ki számunkra; tájékoztatást adott és véleményünket is kérte az intézet fejlesztésének egyes kérdéseiben. Tőle hallottunk arról, hogy a különféle hatalmi potentátoknak mi volt a véleményük az intézet létesítésével kapcsolatosan: ki segítette (kevesen), ki gáncsolta (többen!); aztán milyen módon lehetett ezeket az „akadályokat” elhárítani. Megismerhettük az 1938. Jubileumi év tisztán „anyagiakkal” összefüggő egyes részkérdéseit, az esztergomi ásatások lebonyolításának részleteit, (szintén anyagi kérdések!). Tőle tudtuk meg, hogy a cserkész-zászlónk szentelésekor miért éppen az elhunyt kultuszminiszter özvegye lett a zászlóanya. A „Forr a világ...” korának megfelelően persze nem térhetett ki a magyarság sorskérdéseinek taglalása elől sem: a földkérdés, az egyke, a magyarság pusztulása stb... kérdésekben megfontolt véleményei egyes falukutatóknak is dicsőségére válhatott volna. Többször elmondta gondolatait az egyre szélesebben szétteijedő háborúval kapcsolatban is. Két véleménye mostanáig élénken él bennem: egyik a magyarságot, másik az intézetet érinti. Az egyik szinte tanítói - nevelői végrendelet, ha rágondolok néha még a szemem is elhomályosul: ti hamarosan mindnyájan tisztek lesztek; vigyázzatok a magyar vérre; ez legyen számotokra a legdrágább, nagyon kell vele takarékoskodnotok! A másikat még az 1939. év utolsó hónapjaiban mondhatta: „most kell építésbe kezdenünk és hozzá kölcsönt felvennünk, hiszen pár év múltán azt 1 doboz cipőpaszta árából ki lehet fizetni.” 1940 tavaszán aztán az évkönyvünkben a következők olvashatók: „P. Nagy S. Arisztid földrajz és természetrajz szakos tanár külföldi tanulmányi szabadságot kapott. ” Tovább csak hézagosán, néhány elbeszélésből ismerem Rektor atya életsorát. Tudom, hogy 1945 után 1948-ig tanított; aztán, hogy 1950-ben az elsők között jelentkezett tanításra, és 1960-ig tevékenyen gyakorolta is ezt a hivatást. 1968-ig aztán a lelkek gondozását is éppen olyan lelkesedéssel látta el, mint ahogyan minden egyebet is csak teljes odaadással tudott végezni. — Közben talán még arra is gondolt, hogy mit kellene az esztergomi gimnázium érdekében cselekednie. Erre bizonyára gondolhatott, de nem tehetett semmit! Engedtessék meg még egy-két gondolat! 1940-ben a pünkösd utáni napokban értesültünk az ő „külföldi tanulmányújáról”. Hogy kinek volt igaza: neki-e vagy másoknak? — azt máig sem tudom. Akkor úgy gon84
