Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

I. Történeti áttekintés

különböző körű, különböző műveltségből, különböző rétegekből jött embereket testvérré válni, hogy aztán ezt a testvéri életet felajánlják a világnak. Ez az alaphivatásunk, ennek fényében kell mindent értelmeznünk: munkánkat, a papi hivatást, (annak, aki közülünk pap), mindent.

Az individualizmus egy kisebb testvér életében nem megbocsátható egyéni hajlam, hanem teljes doktrinális tévedés és identitászavar.

Most nézzük meg milyen az alapközösség testvéri élete.

„Mivel mind egy Atyától születtek és ugyanazon Lélek vezérelte őket, Ferenc azt akarta, hogy ügy éljenek, mintha egy és ugyanazon anya ölében lennének”. (2Cel 191) — vagyis családiasán éljenek. Ez az a családias légkör, amely megérezhető minden egyes ferences közösségben. Amikor élete vége felé Szent Ferenc atyánk nagyon rosszul lett és a sienai pápai udvarba vitték, ahol orvosi kezelésnek vetették alá, a testvéreknek végrendeletül a következőt mondta: „Mindig szeressék és tiszteljék egymást, áldásomra és erre a végrendeletemre emlékezve.” (Sienai Testamentum)

Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem jóbarátok együttlakásáról van szó, hanem testvérekről, akik nem választják egymást, hanem Isten ajándéka egymás számára.

A testvériséget jellemezze a hatalom és uralom nélküliség: „Hasonlóképpen egyik testvér se törekedjék semmiféle hatalomra, vagy uralomra, kiváltképpen a testvérek fölött. Mert miként az Úr mondja az Evangéliumban: A népek fejedelmei uralkodnak rajtuk és nagyjaik hatalmat gyakorolnak fölöttük — nem így lesz a testvérek között, hanem, aki nagyobb akar lenni, az legyen az ő miniszterük és szolgájuk, s aki nagyobb közöttük, legyen mint a kisebb.” (ÍReg 5, 9)

Örvendezzenek egymás létezése miatt, különösen ha találkoznak, hiszen nem monostorokban élik le életüket a világtól elzárva, hanem kettesével az Evangélium hirdetőiként bejárják Umbriát. A találkozás mindig az örvendezésnek a pillanata. „Akárhol vannak és akárhol tartózkodnak, mindig lélek szerint szeretettel és zúgolódás nélkül lássák viszont testvéreiket, és tiszteljék egymást. És óvakodjanak attól, hogy kifelé szomorúak és komor tekintetű képmutatók legyenek, hanem mutassák meg, hogy az Úrban örvendeznek, vidámak és illően kedvesek. ”

Amikor az egyik miniszter (provinciális), ott akarta hagyni testvéreit, hogy remeteségben, testvéreitől távol és nyugodtan Istennek szentelhesse életét, Szent Ferenc atyánk nem engedte meg neki. Ebben a vágyban látott valami zavarosságot; nem lehet az remete, aki az irgalmas szeretet követelményei elől fut a hegyekbe. Ezért ezt írta neki: „És ebben szeresd őket és ne kívánd, hogy jobb keresztények legyenek. És ez többet jelentsen számodra, mint a remete élet. Abból akarom megismerni, hogy szereted-e igazán az Urat és engem, az ő szolgáját és a tiédet, hogy megteszed-e ezt; nevezetesen, hogy ne legyen olyan testvér a világon, akinek, bármilyen súlyosan is vétkezett — miután szemedet látta és irgalmat kért tőled,— irgalmad nélkül kellett távoznia. S ha nem kér irgalmat, neked magadnak kell megkérdezned tőle, nem kíván-e irgalmat nyerni.” (LMin)

Megdöbbentő nagyvonalúság, szinte érthetetlen bizalom! Azt kívánja ettől a minisztertől, hogy ne akarja, hogy testvérei jobb keresztények legyenek, mert az ő szájában az „akarat” uralmat jelent. Istennek lehet akarata ránk vonatkozóan, de nekünk nem lehet

14