Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

III. A mindennapok szépsége

P. Barsi Balázs OFM

Az esztergomi noviciátus

Provinciánk újoncai 600 éven át Szécsényben készültek a szerzetesi életre. 1950-től, amikor a kommunista rendszer nyilvánosan üldözni kezdte a szerzetesrendeket és csak négy rendnek adott engedélyt, hogy 8 gimnáziumban tanítson, provinciánk vezetősége elhatározta, hogy Esztergomba helyezi át a noviciá- tust. Ezzel sokat nyert és különösen gazdagodott a kollégium (gimnázium) és az újoncház is. Kényszerűségből a második emelet egy kis részében kezdte meg az „új világban” évente két fiatal a kisebb testvérek szerzetesi életét. 40 éven át nem volt más perspektíva a növendék előtt, mint a gimnáziumi tanárság.

Ez csak addig lehetett probléma nekünk szerzeteseknek és a világi híveknek, amíg nem gondoltuk végig hivatásunk gyökereit. A ferences rend nem tanító rend, mint ahogy a bencés és cisztercita rend sem az, de mindig is voltak testvérek, akik tanítottak Páduai Szent Antaltól kezdve, — aki kollégiumunk védőszentje — Szent Bonaventurán át végig a történelemben az egyetemet alapító P. Gemelliig és a legutóbb diplomát szerzett magyar testvérig. A magyar ferencesek 32 gimnáziumban működtek a történelem folyamán. Ha a tudás hatalom, akkor arról egy kisebb testvérnek le kell mondania, de ha csupán arra való, hogy jobban tudjon szolgálni, akkor állandóan tanulnia kell, és beállva a misszionáriusok végtelen sorába (mint maga Szent Ferenc is) neki is tanítani kell, hiszen az Evangélium hirdetése tanítás is (ld. Mt 28,19).

1950 óta tehát a noviciátus és kollégium együtt van, mégis elkülönülve. A sok nehézség mellett különösen jó gyümölcsöket termett ez az egymás mellett élés. A kollégiumunk adta a legtöbb hivatást, a novíciusok elszánt, Istennek átadott élete és

146