Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
III. A mindennapok szépsége
vagy mélységében meghúzódnak. Itt vége a naiv olvasásnak. Többé már nem „egyszerű” a vers, tulajdonképpen minden egyes jelzőt újra meg kell vizsgálni önmagában, jelzős szerkezetében és a többi jelzőkhöz való viszonyában. Még inkább megerősödünk meggyőződésünkben, hogy itt nemcsak a külső, hanem a belső természetről is szó van, ha a felsorolt kozmikus elemek nyelvtani nemére figyelünk. A nyelvtani nemek ebben a versben a nyelvi kényszeren túl valami többet is jelentenek. Hím- és nőnemű alkot egy^egy párt. Házaspárokról és azok egységéről van szó: Nap úr-testvér — Hold nővér Szél testvér — Víz nővér Tűz testvér — Föld anya-nővér Platzeck német kutató meglepődve fedezi fel, hogy Ferenc felforgatja az ókori fizikusok által tanított sorrendet, melyet ő is ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben tanult meg iskolás korában. De éppen erre az általa önkényesen felállított sorrendre kell figyelnünk. Ez a felsorolás inkább megfelel a mítoszokban található ősi_ házaspároknak: pl. Ég-Föld. Nem véletlen, hogy költőnk a Nappal kezdi és a Földdel záija be a sort. Ebből az ősi házasságból születik minden. Ennek a házaspárnak uralkodó szerepét húzza alá jelzőkkel: a Nap nemcsak testvér, hanem elsősorban is „messor”, úr, a Föld pedig nemcsak nővér, hanem anya is, Természetesen arról szó sincs, hogy Ferenc átveszi a mítoszok ideológiai tartalmát, de arról igen, hogy ezek az elemek, ősképek a mindenkori ember számára érvényes pszichológiai jelentésükkel vannak jelen versében. Ferenc egyébként soha nem látott ellentétet a természet és a kegyelem között. Az ő nagy megérzéseit, megsejtéseit bontja ki filozófikus nyelven a ferences teológia. Nem véletlen, hogy Szent Bonaventura ellentétben kora szentségtanával, arról beszél, hogy Jézus Krisztus nem önkényesen választotta ki a kenyeret és a bort, az olajat és a vizet szentségi matériának. Ezek önmagukban, természetüknél fogva már valamiképpen szentségek, mert a teremtés révén Isten életét hordozzák és közvetítik az ember számára. — Ez a ferences anyagszemlélet nem panteista, mert Isten személyes és transzcendens létét nem tagadja. Az akozmikus, személyes keresztény misztika itt olvad természetes és egyetlen egésszé a pogány kozmikus misztikával. A Nap, Hold stb. képe nincs „lefröcskölve” szenteltvízzel, hogy szent legyen, hanem létük legmélyén szentek. És nemcsak a külső világ, hanem az ember tudatalatti mélységei is. Aegész természet nyitott az Istenre. Világosan előtűnik ez a Nap képében, ahol a szerző ki is mondja, hogy a Nap természeténél fogva a Fölségesről, a Magasságbeliről hordoz jelentést. Itt Ferenc kulcsot ad a kezünkbe az elemzéshez. Ezt többé nem ismétli, de ezzel az összes kozmikus elem és azok pszichikai tartalma egy Istennel kiengesztelődőtt univerzum békéjét sugallják. A kozmikus elemek sorrendjével hangsúlyozott „nemiség” még konkrétebb formát ölt a jelzők által. Nem véletlen, hogy a Tűz, mely hímnemű, és „akit” költőnk „testvérnek” szólít, ilyen férfias tulajdonságok hordozója, mint: robosztus, erős. A dinamizmus, az erő jellemzi. A Víz pedig, aki nővér, olyan hasznos, alázatos, drága és tiszta, mint egy szeretetből szolgálni tudó valóságos nővér. — Az egész vers teljes elemzését itt nem 139
