Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

A császári és királyi 26. gyalogezred

lásból tüzeléssel fogadtak. Most érkeztünk a támadás kritikus pontjához. Ha itt megállunk s a fagyos, sziklás hegyoldalba akarjuk magunkat beásni, óriási veszteséggel járna s bizonytalanná tenné a támadás sikerét. Ösztönszerűen ezt mindenki átérezte s mind a három század lendülettel tört a hegytető felé. A lövedékek ily közelből dorombolóan hallatszanak, kiabálás, sebesültek felbukása, néhol halottaknak a meredek parton való legurulása ábrázolja hűen a támadók küzdelmét. Még vagy tizenöt lépés, aztán rohamszerűen betörünk az oroszok állásaiba. Most kezdődik a közelharc, a kézitusa, ahol a szurony és a puskatus veszi át a szót, mely mindössze 10-15 percig tart. Közben kommandók hallatszanak: gefechtspatrul jobbra, lezárni a futóárkot, ferbindungot a szomszéd századdal... Hőre hlavu! dühösködik a káplár. Nem hlavu, hanem ruku! - szólok oda végre a káplárnak, illetve a három földönfekvő orosznak, s aztán elrendeződik minden.

Elhelyezkedünk az ellenséges állásban. Hammer hadnagy elküldi jelentését és 48 foglyot a zászlóaljparancsnokságnak és vártuk az ezredet. Az első meglepetéstől felocsúdott oroszok azonban főállásukból oly erős ágyú- és puskatűz alá vették az átkelési helyet, hogy az ezred nem tudott a folyón átkelni. Néhány óra múlva küldönc érkezik, jelentsük, mennyi volt a veszteségünk és bírjuk-e az állást estig tartani. Válaszunk: veszteségünk kb. 15 halott, 30 sebesült és az állást meg tudjuk tartani, ha támadás esetén a főállásból géppuskatámogatásban részesítenek.

Helyzetünk nem volt irigylésre méltó. Ruháink ránkfagytak, kezünk-lábunk meggémberedett, tüzet rakni nem volt mivel és nem is volt tanácsos, nehogy

70