Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

rult ehhez még sok más veszedelem, szenvedés, megpróbáltatás. Az élelmezés nehézségei, a ruházkodás fogyatékossága, hideg, meleg, eső, hó, jég, nedvesség, sár, köd, betegség, megsebesülés vagy halál..., mindezek elviselését nem tudtam volna elképzelni, ha a valóságban nem láttam volna, hogy embereink igenis tudják azokat elviselni. És csodálatos dolog, a sok megpróbáltatást nemcsak hogy elviselték, de fölséges türelemmel túltették magukat mindenen. A sarat, bármekkora volt is, egykedvűen vették. Az esőzést szükségesnek látták. A fáradságos munkát elviselték, az előforduló élelmezési zavarokat ügyesen pótolták. Veszélytől, golyótól nem féltek, a srapnell, a gránát nem riasztotta meg őket. Ha panaszkodtak, ha bizalmasak voltak, akkor csak ennivalót emlegettek. Nem mintha nem lett volna elég amit kaptak, de többet szerettek volna kapni. Azt soh'se hallottam, hogy valaki félt volna a haláltól, de ha elveszett valakinek a kenyere, ezt már igen fájlalta. Csak e miatt keseregtek néha-néha, bár máskülönben a legjobb szellem uralkodott közöttük. Engedelmeskedni nagyszerűen tudtak, áldozatokra mindig készen voltak. Szívükkel- lelkükkel szolgálták a szent ügyet. S ha erőtlen is lett itt-ott a testük, a lélek - amint az írás mondja - az mindig kész volt.

És még egyet. Bár katonáink az otthoniakat nagyon szerették és szeretve emlegették, mindazonáltal az otthoniaktól való távoliét nem aggasztotta őket, mert ők nem kételkedtek a viszontlátás reményében. Csupán a harctérre jövőknél - a menet csapatoknál - vettem észre, hogy az otthoniak képe nagyon is érzékenyen él szívükben s a haza való vágyakozás,

133