Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

az otthoniaktól való távoliét érzése lehangolttá tette őket. Amint azonban a lövészárokba kerültek, amint elegyedtek a bajtársak közé, eltűnt a szív gyengesége, elmúlt a bánkódás s felváltotta azt az önzetlen, másokért való munkálkodás, harc és küzdelem.

Ilyeneknek ismertem meg katonáinkat, az öreg népfölkelőket, a fiatal leventéket. Önzetlenül, alázatosan, türelmesen engedelmeskedtek nehéz, válságos helyzetekben, harcban, rohamban, mindenütt. S honnét ered e kiválóságuk? Tisztán vallásosságukból, Istenbe vetett feltétlen bizalmukból, Krisztus ama példájából, hogy nagyobb dolgot senki sem művel annál, mintha életét adja barátaiért. Ez volt alapja engedelmességüknek, oka megelégedettségüknek s egyúttal legnagyobb fegyverük, hogy t. i. rábírták magukat arra, hogy másokért harcoljanak, vért és életet áldozzanak.

3. Az istentisztelettartás említésénél örvendetesen kijelentem, hogy ezredparancsnokaink különös gondot fordítottak az istentisztelettartásra. Nemes gondolkodásukból azt vettem ki, hogy ezredparancsnokaink meg voltak győződve arról, hogy katonáink kötelességüket csak úgy tudják teljesíteni s a háborúval járó nehézségeket csak úgy tudják elviselni, ha folytonos szellemi, lelki, erkölcsi, hitbeli buzdításban részesülnek. Ennek megfelelően magam is arra törekedtem, hogy katonáink ezen igényének minél inkább megfeleljek.

Vasárnap és ünnepnap rendesen két helyütt tartottunk istentiszteletet, felváltva más és más tartalékban lévő, vagy a lövészárokból összegyűjtött csa134