Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

elfelejtette a természetes életet, a könyvlapok között él, onnan keres mindenre magyarázatot. A Bibliát rakta kézközeibe meg az egyiptomi sivatagi atyák mondásait: „Ennyi bőségesen elegendő.” Az okoskodásnál többre tartotta a józan mérlegelést. „Ha eleget imádkozom — és az „eleget” nem órákban mérte, hanem figyelme erősségével —, az ima megadja a mérlegelés eszközeit.”

Pénteki ebéd. A testvérek körben ültek a refektórium falánál, valamelyikük részleteket olvasott föl az egyik jámbor könyvből — György barát arra figyelt fel, hogy a szent már fiatalkorában elkészíttette a koporsóját, s ágya helyett ebben aludt, hogy ne feledkezzék meg a múlandóságról. S ezt körmönfontan, lidércfénybe öltöztetve adta elő a szerző. György barát nem szerette a túlhevített, ennek következtében hamis kegyességet. „Nem kell ahhoz túlzott okosság: aki megszületik, a halál felé tart. Minek ebből nagy ügyet csinálni? Ez a szent lehet, hogy ennyire félt az elmúlástól? Szegény, ha rettegett, mennyire kevés hite lehetett.” És tovább kanalazta a levest. A testvér közben befejezte a felolvasást, hogy neki is maradjon ideje az evésre.

Elhalkult a felszolgáló szerzetesek csoszogása, egyszerre csak felhangzott valahonnét: „Jónás testvérnek nem jutott hús.” A maga dolgában — régi szabály szerint — szilenciumi időben, és az étkezés annak számított, nem szólalhatott meg senki. Áron testvér huncut, ártatlan hangon ehhez a cselhez folyamodott, hogy felhívja a figyelmet a levesébe került egérre. György testvér nagyot kacagott volna ezen, de mivel sosem nevetett, most is csak a tenyerével csapott rá a vastag asztallapra: „Adjanak tiszta levest Áron testvérnek!” Ez az eset fölhívta a figyelmét, mennyire elszaporodtak az egerek a kolostorban. Akármerre járt, érezte a szagukat. „Mire jönnek ezek?” — mormolta, és tüzetesen végigjárta az épületet. Végül a pincében és a konyha melletti raktárban rothadásnak indult búzát és mindenféle gusztustalanságot talált. „A testvérek meg panaszkodnak, hogy már alig jut az élelmezésükre is.”

Takarítókat jelölt ki, egyébként is a kolostor birtokáról éppen az új termés beszállítását várták, kellett a hely. „A pince dohos, ott nem tárolunk semmit.”

A romlott ételt föletette az állatokkal, pedig a környékbeli szegények vittek volna belőle. Akik nem kedvelték György barátot, ellene fordították „ezt a pazarlást”. A házfőnök elhúzta a száját:-S 94