Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

Valami mást, valami különlegeset vártak tőle ezen alkalommal, de ő elhárította: „Ne törekedjetek rendkívüliségre.”

A szemközti hegyek mögül a fény fölvetődött a magasabb légrétegbe, s annak parányi elemein visszaverődött.

„Szeretjük a testi örömet, a testi szépséget, de vajon felismerjük-e, mindez hogyan illeszkedik a teljes örömhöz, a teljes szépséghez, s aszerint élünk-e? Amikor áldott perceink vannak, nem érezzük a gonosz jelenlétét, pedig itt liheg a sarkunkban, nekem is, nektek is, testvéreim; megpróbálja a húsunkat, az idegeinket, az érzékeinket, sokkal többet, érdekesebbet, izgalmasabbat és csino- sabbat ígér a vágy fölkeltésével a jóságnál. S mégis: amikor nem adjuk meg magunkat neki, szabadságunk nemhogy szűkülne, hanem egyre tágasabbá válik. Ne gondoljatok öncsonkításra, buta önmegtartóztatásra, az ember nem tarthatja vissza a lélegzetvételt, hiszen ezzel természetén tenne erőszakot. A test tisztán megválasztott öröme a teljesség felé lendít.”

A testvérek csöndesen szétoszlottak az enciánkék estében. Nem érezték semminek a hiányát. S ez az egyszerűség megrendítette őket.

Eltelt már talán tizenhat esztendő is azóta, hogy Özséb kanonok (milyen furcsán hangzott a kifejezés a fülének, ha néha még hallotta) kiment az erdőbe. Kiment — bement? Ki tudná megmondani? Az ember viszonyrendszerben él, ennek alapján határozza meg magát, és határozzák meg mások őt.

Új templomok és kolostorok épültek. Már mindenki megszokta, hogy a pécsi püspök által jóváhagyott szabályzatot kövessék. Gyümölcsöt gyűjtöttek a téli hónapokra. Bence testvér, miközben összeszurkálta magát a csipkebogyóbokornál, amely bő termést kínált, azt kérdezte Özséb testvértől: „Miért imádkozunk mindennap a hazáért? Hiszen az imádság nem ismeri a történelmi kategóriákat.”

Özséb észrevett egy kökénybokrot: vajon megcsípte-e már a dér, s érdemes leszedni, vagy még hagyni kell, mert túlságosan fanyar?

„Igazad van, Bence testvér. Az ima a mindenre vonatkozik. Csakhogy földi létállapotunk részkategóriák segítségével azonosítja önmagát. Ilyen részkategória a haza. Lehet, hogy kétezer vagy tízezer év múlva már nem fogják ismerni ezt, nem úgy, mint mi,-S3 74 K-