Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

danék például a szeretetről? Lehet, hogy nem is létezik a maga elvontságában, csak valóságában.”

Igen, lelkesedett Özséb, „én ebben a valóságban akarok élni, s erre szeretném vezetni testvéreimet is. Ez óvhat meg minket a hamis eszmék építményeitől.”

Hordta a köveket, irányította az építkezést. Egyik testvére, aki a Barnabás nevet vette fel, értett az építőmesterséghez. Ő határozta meg, hol milyen vastagon rakják a falat, s hogyan kell alátámasztani a boltíveket.

Az egyik hajnalon robajra ébredtek. A barlangokból mindenki megindult a hang irányába. Az épülő templomnál kiütötték a tartógerendákat.

Bemát testvér megjegyezte: „Ezek biztosan ők voltak...” Özséb nem válaszolt. Bernát folytatta: „Az anyaistenesek. Ők máshoz imádkoznak, mint mi. Nekik valami asszonyalak az istenük. Ott rejtegetik, a hegygerincen túl, hogy senki ne találhasson rá. Ki kell verni őket az erdőből.”

Özséb a rombolásban mást látott. „Lehet, hogy tévedtem, s nincs szükség a hitnek teret jelölő pontra?”

Ez az eset is figyelmeztette: hiába a jó szándék, ha a homályos, zavaros forma elhomályosítja a lényeget. „Szegény, szegény emberek. Azt hiszik, néhány kő alágördítésével megváltoztathatják az igazságot?”

Körülnézett a testvéreken. „Imádkozzunk, aztán lássunk munkához! A másodszor rakott kő még erősebb.”

Erőltette a kövek elhordását. Azt kívánta, minél több erőfeszítést követeljen tőle a munka. „Nem élek még elég tisztán, nem ismerik föl rajtam, miért jöttem.” És szép, szent éneklésbe kezdett. Sanctus, sanctus, sanctus — hangzott.

Az erdő lassanként megtisztult a kalandkeresőktől, kóbor menekültektől, bűnözőktől, révedő álomittasaktól, a téveszmében szenvedőktől — maguktól távoztak, mert már nem találták a helyüket.

A templom mellett felépült a kolostor is. Nem fértek el benne valamennyien. Özséb arra buzdította a többieket, építsenek a maguk területén újabb kolostorokat. Ne legyenek kevesen, de túl sokan se éljenek egy helyen. A házak válasszanak maguknak elöljárót, akik időről időre találkoznak egymással.-a 71 s-