Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

Zörgést hallott, egy árnyék suhant végig. Hirtelen megfordult, de csak annyi ideje maradt, hogy a husáng elé rántsa bal kezét. Roppanás: nem tudta, a bot vagy a kézcsontja tört-e.

„Ha megölsz, ezzel megoldódott volna a gondod, testvérem?”

Mereven nézett rá az arc.

„Én meghalok, élettelenül fekszem a földön, már semmihez nincs közöm, amit te látsz, amit te akarsz, amit remélsz. Itt maradsz, s a gyilkosnak nehezebb, nem az áldozatnak, tudod-e testvérem?”

Szürke posztót hozatott a városból. „Aki a közösségünkhöz tartozik, ebből az anyagból készült öltözéket visel ezután. De nem kaphatja meg mindenki azonnal.”

Legelőbb azok öltöztek be, akiket Özséb már jó ideje ismert. Mindennap eljöttek a barlanghoz, az egyedüllét órái után közösen végezték a fizikai munkát és együtt imádkoztak. Az erdőben a szürkék mellett — így nevezték őket — még jó ideg sokan húzódtak meg a völgyek mélyén és a hegyoldalakon, mindenféle kiismerhetetlen szándékkal.

Özséb a testvéreket megtanította imádkozni. „Ez csak a kezdet. Előbb értelemmel mondjuk az imát, később annyira természetesen, hogy oda se figyelünk a szavakra, mert ha a személyes Istennel beszélünk, bármit mondhatunk, az imádság következő fokán meg már nincs is szükség a szóra. Mi magunk válunk az ima szövegévé.”

Társai közül többen aggályoskodtak: lehet, hogy lázadásra kerül sor. Egyre inkább azt suttogták, nem engedik megváltoztatni az életüket. Özséb rájuk nézett: „Hát nem tudjátok, hogy a törvény nem nálam van, s nem is nálatok? Éppen azért jöttünk ide, hogy ebben a környezetben alkalmassá tegyük magunkat Isten törvényének egyre mélyebb befogadására. Hát akkor milyen törvényt akartok megváltoztatni?”

Emelkedtek már a templom falai. Özséb maga is hordta a köveket a sziklafal alól. Arra gondolt, ilyen az ember természete: szüksége van a térben megjelölt pontokra. Szüksége van rá, s ezzel teremtheti meg azt a viszonyrendszert, amely a térből a térnélküliségre, a láthatóból a láthatatlanra irányítja a figyelmét. „A nagy, elvont eszméket önmagukban aligha tudjuk befogadni. Mit mon-£! 70 K-