Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Boldog Özséb: Sziklák alatt
Az anyák egyszerűen halnak meg. Mintha végső terhességüket hordanák ki. Özséb az egyszerűség nehezékével állt a koporsó mellett, s nem a halál súlyát, hanem a születés könnyűségét érezte. És azt, most vált végleg felnőtté — s most lett árva. Amikor megtudták, Özséb mire készül, a legkülönfélébb híresztelések keltek szárnyra. Biztosan az anyja halála miatt, mondták egyesek, s azzal magyarázták: az ilyen szoros anya-fiú kapcsolat az anya halála után megbillenti a fiú lelki egyensúlyát, s menekülni szeretne. Mások úgy vélték, fiatalon túl sok hatalom birtokába került, s a közbeszéd nyelvén legyintettek: ,Jó dolgában nem tudja már, mit tegyen.” Felvetődött a politikai szempont is. Állítólag — így a jól értesültek — a király bizonyos jelentések alapján rádöbbent, hogy Özséb fiatalkorában a királyné gyilkosait támogatta — vagy ha nem is ő, de az apja. S ekkor már a mendemondák olyan szövevénye árasztotta el a közgondolkodást, amelyből aligha lehetett szabadulni. Özséb kísérletet sem tett erre. Akkor sem, amikor korrupcióval gyanúsították. Nem elég az apjától örökölt vagyon, még a kanonoki birtokok jövedelmét is megszerezte! A város lassanként újjáépült a tatárok pusztítása után, elhordták az utolsó üszkös gerendát is, az emberek élni akartak, s ennek az élni akarásnak öntudatukkal adtak hangot. Mintha csak a megszenvedett — és valóban megszenvedett — idők után az igazság jogos birtokosai lennének. Azt is rossz néven vették, hogy a király cserbenhagyta őket. Már-már árulásról beszéltek, amikor a királyi székhelyet kétnapi járófölddel odébb helyezte. S mivel indulataik nem fordulhattak közvetlenül a király ellen, ezért érzelmeik szaggatására pótcselekvésként megtalálták Özséb kanonok tervét. Amikor kijelentette: térdig, vagy még mélyebben kell Istenben járni, hibbantságról beszéltek. Az érsek pontosan értette Özséb iménti kijelentését. Alig várta már, hogy találkozhasson vele. „Testvérem!”, és békecsókkal köszöntötte. „Gyere, sétáljunk a kertben. Ott frissebb a levegő, s nagyobb biztonságban lehetünk. Nem hall minket senki.” És az érsek hosszasan beszélt. Mindenekelőtt a sátán működéséről. „Nézd, milyen rafinált! Tekints szét a városban, de hiszen magad is jól tudod. Most azt hiszi, győzött, mert a jelenlegi helyzet valóban az ő diadalát mutatja. Ember képében küldte a gonoszt az ^ 64 ^
