Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

Özsébet elkeserítették az elmúlt hónapok. A magiszternek, akit régóta — régóta? gyerekkorától — ismert, egyszer csak megsúgták: távoznia kell, s jobban jár, ha szó nélkül eltűnik. Ez az érsek kívánsága, tették hozzá.

Az érseki iskola élére új rektort neveztek ki. Ó üzente meg a magiszternek, érkezése előtt mondjon le tisztségéről, akkor még van esélye, hogy ép bőrrel megússza. „Miért?” — kérdezte a magiszter, de nem kapott választ. Helyette elharapott szavak, mélységesen okoskodó és fontoskodó, sokatmondó tekintetek követték egymást.

A magiszter végképp nem értette az eseményeket. Körülnézett, s az arcokon azt látta: valóban jobb, ha eltűnik. Bukott embernek tartották, akivel szemben még fenn kell tartani a szeretet látszatát, de már kellő távolságba tolták maguktól, árnyéka véletlenül se vetüljön rájuk. „Szeretjük és sajnáljuk szegényt”, jajongták, de halkan, nehogy meghallják az avatatlan fülek, s már a magiszter számított a legkevesebbet. Lelkiismeretüket nyugtatgatták az álságos magatartással, s a sarat — mert valami tisztátalan dolognak tekintették már a magisztert — szerették volna mihamarabb lerázni magukról.

„De hiszen ez képtelenség! Mit vétett?” — kérdezte Özséb, de a többiek hallgattak. „Mert ha — folytatta — olyasmit követett el, kérjék számon rajta, de akkor is gyakorolni kell vele szemben a keresztényi szeretetet.” Kanonoktársai és más hatalmasságok diszkréten másra terelték a szót, vagy dolguk után iparkodtak, úgy tettek, mintha meg sem hallották volna.

Minden törekvése szertefolyó hájba süllyedt: örökös taktikázás, ki nem mondott, csak érzékeltetett szavak, mindenki a maga túlélését kereste. S lassanként azt vette észre, gyengeelméjűnek tekintik, aki hamis világba tévedt, s képtelen felfogni a valóságot, vagy ami még rosszabb: maga is cinkos.

De miben?

Az érsektől nem kérhetett magyarázatot, országos ügyekben utazgatott, amikor meg Esztergomban tartózkodott, körülvették a hivatalos emberek, testükkel emeltek falat elé. Pedig az érseket régóta ismerte. Amikor elfoglalta főpásztori székét, Ozsébnek, a fiatal papnak azt mondta egy alkalommal: „Ha úgy látod, rossz út-3 46 K-