Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

Közben a kanonok folytatta eszmefuttatását a hatalomról és a jogról. „Nekem nem hullott az ölembe...” Özséb elnézte a járomcsont alatt széles pofazacskókkal erőlködő arcot. „Bántani akar. Ez az ember bántani akar engem. Azt szeretné, hogy fájjon, amit mond. Ó, te szegény.”

„Én megbecsülöm a hatalmat. Ha a gyilkosság idején — van annak már húsz éve is — nem az igazságot követem, semmi nem lett volna belőlem. Sőt talán még üldöznek is. De helyesen döntöttem, s a király méltányolta ezt. A király, tehát Isten megjutalmazott. És én megbecsülöm a kanonoki címmel kapott javadalmat, ezért mondom: jár nekem, jár nekem! Isteni akaratból jár nekem! Mert nem én, Isten kívánja így.”

Özséb, tőle szokatlan módon, türelmetlenül topogott: hagyja abba, hagyja már abba! „Miért nem jön föl a folyam partjáról Marcus Aurelius, vele élvezetes lenne beszélgetnem” — és fantáziáját visszavetette ezer esztendővel.

Amikor elváltak, Özséb arra gondolt: nem volt véletlen ez a beszélgetés. „Vajon kinek és mit akart üzenni? Talán a királynak, feltéden hűségét bizonyítandó, hogy akár még érseknek is alkalmas? Vagy annyi idő után kikezdte valaki, s a régi időket firtatta: hogyan is volt? Hová is állt? S talán csak nem akkor váltott tábort, amikor kiderültek a tényleges erőviszonyok?

Ó, a hatalomváltás emberi praktikái! Bölcsnek tűnő, merev arcok. Elhitetik, hogy sokat tudnak, okos fennköltséggel, hallgatnak, nem is kell megszólalniuk, de máris kioktatták a butákat és a nyálasszájúakat: ugyan, mit akartok ti, hiszen nem értitek. Magasabb szempontokról van szó!”

Özséb hazafelé visszaidézte gyerekkori élményeit a királynégyilkosság idejéből. Zavart arcok, ideges futkosás, néma, konspi- rációs csönd... aztán egyesek eltűntek, de senki nem kérdezte, hová lettek, mások meg sűrűbben jöttek-mentek, s akiről addig nem esett szó, annak egyre gyakrabban fordult elő a neve.

Nem ismerte ki magát a hatalmi és politikai viszonyok között később sem. Igaz, amikor felnőtt, nem akart a kopószimatú utókor szolgálatába állni. „A hatalom akarása az emberi butaságból támad. Hagyjátok veszni a hatalmat, ha az nem a lélekből ered.”

Az éjszaka sokáig nem tudott elaludni. Felizgatta a délutáni találkozás — már nem az elhangzott szavak, hanem a további gondo-a 42 K-