Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

„Igen, anyám, én is bűnös életet éltem, ha nem is annyira látványosan, mint ő.”

„Én nem erre gondoltam, én annak az anyának a szent fiát látom. Ne hagyj el engem, ha bármilyen magas egyházi méltóság vár is rád, ne hagyj el engem.”

„Megígérem, anyám.”

„Még valamit szeretnék mondani” — az asszony vonásaiban megőrizte ifjúsága szépségét.

„Apád halála után mindennap azért imádkoztam, hogy ha felnősz, pap legyen belőled. Ne az én akaratomat követve, hanem Isten hívásának engedelmeskedve.”

Érett volt a délután, egyszerű, természetes. „Nézd”, mutatta az anyja, lenn a folyón egy vízi kacsa bukfencezett a tojássárga, napfestette folyamban. Látvány, amelyről nem lehet beszélni, mert a szavak által azonnal hamissá válik. Ez az élet szép némasága.

Özséb törékeny, egyszerű személyisége illett a délutánhoz. Nem volt benne semmi keresettség vagy mesterkéltség.

„Egyszerűség, ó, ha mindig sikerülne...!”

Eszébe jutott, mi lehet a rabszolgafiúval. „Miért, hogy az egyik ember szabadnak és gazdagnak születik, a másik meg rabszolgának; ül mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel, nem kérdez, talán már nem is remél. Milyen akarat műve ez? Az ember szeretne önmaga titkának nyomára jutni, úgy, hogy ehhez nem fogad el semmi mást saját életének tapasztalatain kívül. De tapasztalatunkkal, tudásunkkal és érzésünkkel mérhetjük-e a világot? Miféle léptékrendszer a miénk? Miféle magabiztossággal méljük ki magunkban és magunk körül az időt, a teret és az eseményeket?”

Özséb anyja délutáni sziluettjére tekintett, meggyötört, finom arcára. Már kikezdte az idő.

„Nem veszhetünk el, nem veszhetünk el a semmiben!”

Tenyerébe fektette anyja gyűrött, öregségfoltos kezét. És tartotta, sokáig tartotta, s nem tudta, amikor pappá szentelték, miért sírt a szertartás alatt; nem a megrendültség hívta elő, hanem valami más, aminek hiába kereste volna szavakkal a nevét.

Néhány év múlva kanonoki méltóságot kapott. Ahogyan várható volt, megkapta a stallummal járó jövedelmet is. Háza nem messze állt a székesegyháztól, a Duna-partján emelkedő sziklahegyen.

40 K-