Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
mok: a másoló dicsőségét látta, íme, az ember, „aki nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy magát az egész Bibliát lefordította”, majd ébredés után kiigazította magát: „aki az egészet lemásolta”, s a saját kommentáljaira pillantott. De máris arcához kapta a kezét, tenyerével befödte a szemét, azt hitte, ezzel lelkének minden hullámzását eltakarhatja. Mégsem szabadulhatott: egyre többen látnia akarták a híres másoló szerzetest, ott csicseregtek köztük a nők is, akik még inkább összezavarták benne a tudás és érzés, szándék és hit könnyen félremérhető tartományait. Levegővé váltak a szavak, „miért nincs súlyuk, miért lebegnek megragadhatatlanul, kifolynak elmém ujjal közül, és nem marad semmi”. Vörösre izzott az arca, az elkeseredésben dühös könnyek formálódtak. Máskor odarohant és hangosan olvasta az éppen elkészült verset. „Talán mégis...!” — és azt gondolta, szögeket vert ezzel a márványba. De másnap reggelre, a kísértő álmok nyomán nemcsak a szögek, hanem a márvány is elenyészett. „Hát már semmi nem tartja meg önmagát ebben a világban!” Keserűsége hatalmasra nőtt. Olyannyira, hogy — és ettől végképp megrémült — már talán a krisztusi szavakat is kikezdte. Semmi kétség: kétely borította el egész lényét, s ez olyannyira elkeserítette, hogy az egyik reggel tehetedenségében körmével dühösen vakarni kezdte a testét: „Miért nem tudok a dolgok végére jutni! Mi akadályoz meg ebben? Végtére is hol vagyok én?” Eltévedt a tér-időben megfogalmazódó testi valóság és az azon túl lévő tartomány között. De nincs ebben semmi rendkívüli. Ez adja az emberi létezés feszültségét. A teremtés törvénye szerint — s éppen hogy ez a törvény emberi módon nem ismerhető meg - az időbeli az időtlennel, a térbeli a témélkülivel találkozik. „Anyag és szellem — adj fölmentést a szavak kétely-nyilai alól!” — könyörgött elesettségében Bátori, s valóban szánalmas ember benyomását keltette. Mintha önmagát akarta volna fölemelni, hogy eljusson a dolgok végső jelentéséig; pedig tudott imádkozni, s mégis. Azt gondolta, ha megfelel a hangok, szavak és mondatok Krisztus-azonosságának, elérheti az abszolútumot. S akkor riasztó-a 382 K-
