Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

„Súlyos, szép szavak, igazak. Úgy vannak kivésve, mint a legkeményebb fa. Szabad ember vagy testvérem. A lélek beszél belőled.”

Aztán még hosszan sétáltak, nemigen kellett már mit mondaniuk egymásnak, végül a szobrász így búcsúzott: „A gonoszsággal nem lehet mit kezdeni. Mindent megfojt. Óvakodj a gonoszságtól, megöli az alkotást. Mostanában sok van belőle. Mostanában is, mint mindig.”

Elváltak, a szobrász tovább csavargóit még, Bátori visszaindult a kolostorba. A mondaton gondolkodott. „így kell lennie! Nem én mondom ki, hanem ő. Nekem annyi a dolgom, hogy a lélek meghallja, amit diktál. A másolás is az Úr munkája.” Megragadta szerzetesi öltözékét a mellén, mintha csak fel akarná mutatni magát: „íme, a hangszer, játssz rajtam, Uram, legyen meg a te szavad...” — Továbbment. „Legyen meg a te szavad?... a te mondandód?, amit te akarsz velünk...”

Próbálgatta, figyelte a mondatok hangzását. Mintha az igazság összefüggene a szó zengésével. „Legyen meg a te..— aztán odaült a szájára: „Legyen meg a te igéd...”

De még mindig hiányzott valami. Szerzetestársai azt gondolták, megbolondult, mert csak azt látták, körbe-körbe jár és egyre csak azt hajtogatja: „Még nem fa, még nem fa!” És némán mozgott a szája, vicsorított, lüktetett egész arca, és csak kereste, egyre kereste: „Legyen meg a te igéd.

Elkeseredésében a falba csapta az öklét, elkönnyesedett a szeme: „Nem találom, nem találom!” — némán tátogott, társai most meg azt gondolták, fuldoklik.

S valóban: fuldoklóit. Aztán egyszerre azt érezte, el kell engednie a fojtó akarást, minek ez a görcsösség? Ha ki akarja mondani magát a szó benne — vagy inkább általa —, úgyis kimondja! Már majdhogynem nevetség tárgya lett, különösen, amikor széles száj mozdulattal, egész arcát igénybe vevő grimasszal levegő után harapott.

„Legyen meg a te igéd... szerint... szerint... szerint... mert hiszen a te igéd már időtlen idők óta van, legyen meg, itt legyen meg, általunk, bennünk, hiszen nekünk akarod! Nem magadról szólsz, hanem rólunk! Nekünk akarod elmondani magadat, hogy képesek legyünk kimondani: legyen meg a te igéd szerint! Mi legyünk a te igéd szerint!”-ä 376 K-