Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
A rendfőnök fölemelte tekintetét. „Nem tudom, mitévő legyek.” Bátori beszívta a szoba állott, mégis tiszta levegőjét. „A bizonytalanság öl.” „Elpusztulok...” „Akkor pusztulunk el, ha megadjuk magunkat a gonoszságnak.” A rendfőnök zavarba jött ezektől a szavaktól, s mint akit kibillentenek addigi állapotából, elképedésében leengedte állkapcsát, szája kissé kinyílt, úgy csodálkozott, mint egy gyerek. „Ez egyszerűen csak a gonosz műve lenne?” És meglendült szerzetestársa felé, hogy átölelje, a megmenekülő ember önkéntelen boldogságával meglapogassa, de az illem visszatartotta ettől. Néhány csöndes perc. Aztán Bátori egyszerre csak azt mondta: „Atyám, tudom, miért szenved.” A helyzet mértani tisztaságú pontossága. Majd így folytatta: „Nekem nincs hatalmam, sem megváltoztatni az ember akaratát, sem megváltani őt szenvedésétől. Ember vagyok, a legtöbb, mit tehetek, emberi.” Aztán, mint aki fölöslegesnek tartja az ilyen kisiskolás magyarázkodást, hiszen mindenki tudja ezt, aki értelme birtokával rendelkezik, az egyszerű hírekre terelte a szót. „Azt hallani...” A rendfőnök tárgyszerűen azt mondta: „Igen. Mindez igaz... Mit tehetünk?” A politika szörnyűsége elfeketítette az egyébként minden tavasz- szal, húsvét táján már különösen zöldellésnek induló budai hegyeket. Albert király meghalt Szőnyben, a várandós királyné meg Komárom várába sietett, hogy ott leljen menedékre az ösztönös és harapós világban. Majd nem sokkal később megszülte gyermekét, a szerencsétlen csecsemőt, akire már az anyaméhben ránehezedett a felelősség: remélhetőleg fiú, s akkor: íme, a király! Pedig csak egy szokásos újszülött volt, felsírása jelezte, hogy létezik — semmi több, az élet egyszerű, szép és természetes jele. De ott álltak a hiénák: fiú! - tehát minden további nélkül fejére helyezhető a korona. S ebben a tényben mindenki a maga érdekét és hasznát kereste, miközben hátsó gondolatait végigöntözte a filantrópia, az emberszeretet émelyítő szirupjával. „Igen, tudom, hallottam.” ^ 373 ÉP
