Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
A rendfőnök hirtelen magához tért: „Hogy? Mit mond?” „Hallottam.” „És?” Mintha az idősebb, elöljáró testvér hirtelen adódó támaszt keresne, úgy csapott le a szóra. „Politika, hatalom, küzdelem, taktika, érdek! Nevetséges...” A rendfőnök sértve érezte magát, s ez az érzés ellenállásra indította, megnövelte önbecsülését. „Még hogy nevetséges?! Hát nem tudja, miről van szó! Ellopták a Szent Koronát Visegrádról! Kiszolgáltatva az ország! Én nem is tudom...” S ettől kezdve ömlött a szó a józan atyából. Mert ki kellett adnia: nem tudja, mi történik az országban, de ez szörnyű! Fiatalságát és férfiéletét Zsigmond király nyugodt uralkodása alatt töltötte, a hatalomgyakorlásnak nemegyszer éles kritikáját adta, de most minden elveszett. Csecsemőkoronázás, menekülő asszony, hatalmi csoportok sunyi egymásnak feszülése. „Testvérem, engem nem érdekel az emberi gyengeség, eleget hallok róla a gyóntatószékben. Azokért az emberekért érzek felelősséget, akiket Isten ebbe a világba, erre a földre, erre a nyelvre küldött.” Bátori - eléggé illetlenül a legfőbb elöljáró előtt — szélesen, szabadjára engedve a hangját, fölnevetett. Már-már vihogott... mint egy idióta. „Hát csak ennyi!” „Állítólag egy vonzó dadát használtak föl hozzá, az asszonyi csábítást, amivel mindent el lehet érni ezen a földön”, folytatta a rendfőnök, de már ő maga is felszabadult a rettentő nyomás alól, bármennyire súlyosnak és fájdalmasnak, sőt szakrális jelentéssel bírónak tekintette is a szörnyű eseményt. „Igaz szavak kellenek, hogy helyreálljon a világ rendje.” „Igaz szavak? Ugyan merre vannak azok mostanában?” „Lemásolom valamennyi szent testámentumi könyvet.” A koronarablás és a csecsemő megkoronázása V. László néven nem rendítette meg Bátorít. Távol állt már ezektől az eseményektől. Nem horatiusi értelemben, elzárkózva az „alacsony tömegtől”.-Sí 374
