Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
Egyszerűek a szavak, lapozta Bátori a Szentírást, s már biztos volt abban, hogy nemsokára nekikezd a munkának. Lemásolja valamennyi szent könyv szövegét, s annyira beleélte magát, hogy a továbbiakban mindig azt mondta: lefordítja a Bibliát. S ebben any- nyi igazságot fölismerhetünk, hogy ahol nem volt elégedett a másolandó szöveggel, ott külön megjegyzéseket, kommentárokat fűzött hozzá. Akkor határozta el magát végleg a munkára, amikor az egyik prédikációjában Szent János evangéliumának kezdő sorait magyarázta a fényes arcú templomjáróknak. Értette, úgy gondolta, pontosan érti a tanítvány által kimondott szavakat, csakhogy minél közelebb került a magyarázathoz, hogy magyar szavakkal beszéljen erről az embereknek, annál inkább belebonyolódott a szövegbe, s már maga sem tudta, hol tévedt el, mi rontja meg a világos latin szavak és a magyarul adott értelmezés egybevágóságát. „Le kell másolnom a nép nyelvén. Ne én szóljak, hanem ők, az evangélium írói és Szent Pál, s a próféták... Pontosan követni a szavaikat, mert pontosnak lenni annyi, mint hűségesnek maradni.” S már nem rágták őt a szavak a maguk keserűségével. Mert lelkében kitisztult a jelentések formája. S ez olyan egyszerűen mutatta meg magát, mint az ég kifeszített kékje a kolostortető fölött. Letette az utolsó szerzetesi fogadalmat. Előtte a lelkigyakorlaton azért imádkozott, hogy munka közben mindig megtalálja az éppen odaillő szót és kifejezést, ami már nem az ő szájából, hanem csak általa szól. S bár látszólag megbotránkoztató, egyik nap — éppen abbahagyta az elmélkedést — azt kérte Teofil atyától, zenélne neki egy kicsit. „Honnan tudod, hogy ismerem a muzsikát?” „Akinek a neve istenkedvelő, az bizonyára képes az érzelmeken játszani.” „És miért kívánod tőlem ezt?” „Mert tiszta akarok lenni a szerzetesi fogadalom előtt.” „Tiszta? És éppen ilyen módon?” „Az ima már megtisztította a lelkemet. Most azt szeretném, ha az érzelmeimet is tisztára moshatnám. Kellőképpen föl akarok készülni.” ^ 368