Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
Teofil atya előhozott a szobájából egy kis fúvós hangszert, s játszani kezdett. Nem zavartak másokat, azt gondolták, egészen rendjén van ez így, amikor a távolból a rendfőnök indulatos hangja átszakította ezt a meglehetősen egyszerű, már-már naiv jelenetet. Mi folyik itt, kiáltotta, és szája széle idegesen rángott. Szikár, magas férfi volt, inas és erős, de most egyáltalán nem barátságos. „Lelkigyakorlat, és közben muzsikálnak! Miféle fegyelmezetlenség ez! Azonnal hagyják abba!” Remegett a hangja, az ártatlan, vékony furulyaszóhoz mérten rendkívüli töltéssel. Nem illett hozzá és a jelenethez sem — mi történhetett vajon? A két fiatal szerzetes megütközve tekintett az elöljáróra. Még soha nem látták ilyennek, annyira hozzászoktak határozott, ám szelíd magatartásához, hogy egyszeriben megbicsaklott a furulya hangja és az énekszó. Mert Bátori énekelni kezdett az ismétlődő dallamra; már nem emlékezett, mikor és hol hallotta ezt a dallamot, s ugyan valóban ezt hallotta-e, de amint Teofil testvér ujjai alól kibújtak a félmagas hangok, olyan jólesett szóval követni a hullámzást: ne félj, ne bánkódj, örömbe mártózz, ó, jöjj, Uram, ó, légy velem... Teofil testvér meg akarta magyarázni, hogy ez tulajdonképpen imádság, de a rendfőnök idegesen leintette, s mint aki nem is kíván tudomást venni arról, mi történt az imént, egészen másról kezdett beszélni. „Ma elhagyjuk a vacsorát, s annyival korábban vonulunk a kápolnába. Nagyböjt idején méltó és érthető elhatározás. Sok a bűnünk, elhomályosult a tekintetünk...” — olyan szenvedéllyel ropogtatta a szavakat, hogy más testvérek is összefutottak, s illedelmes távolságból hallgatták a rendfőnök kitörését. Kérdezni? — Ugyan minek? A szerzetesek nem félelemből vagy illemből hallgattak, hanem az esemény dermesztette meg őket. Igen, valaminek történnie kellett, amit nem ismernek, s talán nem is tartozik rájuk. Nyilván csak annyiban érinti őket, amennyire az általános következtetéshez szükséges: már megint valami gonoszság esett meg a világban! Tudták, a rendfőnök lent járt a királyi városban, valamilyen okból berendelték az udvarba... Világi dolgok ezek, miért foglalkoznának vele a szerzeteseket? De a rendfőnök váratlan indulata, aztán a vacsora elmaradása — hiszen böjtöltek eleget hamvazószer369 K-
