Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

Teofil atya előhozott a szobájából egy kis fúvós hangszert, s ját­szani kezdett. Nem zavartak másokat, azt gondolták, egészen rendjén van ez így, amikor a távolból a rendfőnök indulatos hang­ja átszakította ezt a meglehetősen egyszerű, már-már naiv jelene­tet. Mi folyik itt, kiáltotta, és szája széle idegesen rángott. Szikár, magas férfi volt, inas és erős, de most egyáltalán nem barátságos. „Lelkigyakorlat, és közben muzsikálnak! Miféle fegyelmezet­lenség ez! Azonnal hagyják abba!” Remegett a hangja, az ártatlan, vékony furulyaszóhoz mérten rendkívüli töltéssel. Nem illett hozzá és a jelenethez sem — mi tör­ténhetett vajon? A két fiatal szerzetes megütközve tekintett az elöljáróra. Még soha nem látták ilyennek, annyira hozzászoktak határozott, ám szelíd magatartásához, hogy egyszeriben meg­bicsaklott a furulya hangja és az énekszó. Mert Bátori énekelni kezdett az ismétlődő dallamra; már nem emlékezett, mikor és hol hallotta ezt a dallamot, s ugyan valóban ezt hallotta-e, de amint Teofil testvér ujjai alól kibújtak a félmagas hangok, olyan jólesett szóval követni a hullámzást: ne félj, ne bánkódj, örömbe mártózz, ó, jöjj, Uram, ó, légy velem... Teofil testvér meg akarta magyarázni, hogy ez tulajdonképpen imádság, de a rendfőnök idegesen leintette, s mint aki nem is kíván tudomást venni arról, mi történt az imént, egészen másról kezdett beszélni. „Ma elhagyjuk a vacsorát, s annyival korábban vonulunk a ká­polnába. Nagyböjt idején méltó és érthető elhatározás. Sok a bű­nünk, elhomályosult a tekintetünk...” — olyan szenvedéllyel ro­pogtatta a szavakat, hogy más testvérek is összefutottak, s illedelmes távolságból hallgatták a rendfőnök kitörését. Kérdezni? — Ugyan minek? A szerzetesek nem félelemből vagy illemből hallgattak, hanem az esemény dermesztette meg őket. Igen, valaminek történnie kellett, amit nem ismernek, s talán nem is tartozik rájuk. Nyilván csak annyiban érinti őket, amennyire az általános következtetéshez szükséges: már megint valami gonosz­ság esett meg a világban! Tudták, a rendfőnök lent járt a királyi városban, valamilyen ok­ból berendelték az udvarba... Világi dolgok ezek, miért foglal­koznának vele a szerzeteseket? De a rendfőnök váratlan indulata, aztán a vacsora elmaradása — hiszen böjtöltek eleget hamvazószer­369 K-

Next

/
Thumbnails
Contents