Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

két, egyszerű köröket rajzolt rá, sűrű egymásutánban. „Nos, ezek vagyunk mi. Én is itt csücsörészem valahol...” — és jóízűen fölnevetett, mint aki valami ártatlan stiklit követ el, s ebben örömét leli.

Az egyenes fölött — közel ahhoz — kitúrta a földet. „Kiléptünk az egyenes világából! Miért maradnánk ott, amikor a tér másféle lehetőséget is kínál. Miért legyen az előttünk és utánunk következő emberek sokasága a mi igazodási pontunk? Helyezzük ki ide ezt a pontot!” — és megint megvakarta ugyanazon a helyen a földet. S mint aki tudja, ravasz játékot játszik, s nem következhet más, mint hogy magát leplezi le, az adott helyről egyeneseket húzott az alapegyenes kis köreihez — másként, a történelemben élő emberhez.

„A bolond is látja, hogy ezek a vonalak különböző hosszúságúak. Tehát az egyes embereknek nem azonosak a külső pontra vonatkoztatott esélyeik. Egyik közelebb esik hozzá, a másik távolabb. De ha...!”

Izgalmában fölkapta reverendája szélét, nehogy megbotoljon benne a gyors mozdulatok közben. Már egészen közel ért a kolostorral szemben lévő sziklákhoz, látszott a barlang bejárata, ahol valamikor a ragályos betegségben szenvedő testvéreket helyezték el, hogy ne fertőzzék meg a többieket. De már régóta nem került sor erre, s azóta bizonyára megtisztult a barlang levegője.

Szóval a prior igen messzire szaladt az egyenestől. Letűzte a botját. „És ebből a pontból? Ugye, már nem annyira eltérőek az összekötő egyenesek!”

De bizony. És savanyú képpel tekintett végig: ha meghosszabbítja az alapegyenest, megint csak olyan, szemmel is nyilvánvaló különbségek mutatkoznak, mint az előbbi esetben. Tehát a különböző korok emberei különböző eséllyel pályázhatnak a bizonyosságra. Már egészen a barlang bejárata melletti sziklafalig hátrált.

„És mi van akkor, ha... - lelkesedett —, ezt a külső pontot nem jelölöm ki sehol, mert a végtelenben van. Bármilyen hosszúra húzhatom is az én történelmi egyenesemet, ember-egyenesemet, gondolat-egyenesemet, a végtelenben lévő pontból minden porfejecske azonos távolságban helyezkedik el; tehát mindenkinek, aki valaha élt és valaha élni fog, ugyanazon esélye van a bizonyosság megszerzésére; közben kibonthatjuk az anyagot, a maga mindenféle csodálatosságával, elképzelhetetlenül csodás eszközöket-3 364 K-