Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
sem mozdult meg a szája. Néma volt és riadt. Hogy ennyit küszködött a szavakkal, ez egyre inkább félelemmel töltötte el. Mit mondjon, milyen szót és mire mit használjon? „Hogyan bújnak elő fejemből a hangok? És ezek a hangok jelölnek-e valamit? De mit?! Van igazi tárgyuk és valóság-testük?” Ült némán a templomban, mintha összenőtt volna a szája, rendkívüli fizikai erőkifejtésbe kerülne bármit kimondania, nézte az oltárt, az Urat látta-kereste, anélkül akarta érezni, minden por- cikájával megtapasztalni, hogy ehhez akár csak egyetlen szót is kiejtsen. „Az ima szavak nélkül való.” így némult meg Bátori László szerzetesnövendék. Előtte még letette fogadalmát, kimondta az „igen”-t, de ő inkább egy másik igenre vágyott, a szó nélküli igenre. Hirtelen forróság öntötte el, mintha lázas volna: „Önteltség, már megint az önteltség... ki akarom mondani! Hát képtelen vagyok kitérni a szavak hazugsága elől?” — és még tovább futott benne: a gondolat is kevés az igazság eléréséhez! Hol találhatja meg az ember lehetséges kifejezésének és a lényegnek az összhangját? Az egyik reggelen azt érezte (érezte? tudta? akarta? gondolta? — „ó, már megint a kifejezés kínja”), mostantól hallgatnia kell, nem nyitja szóra a száját. így némult meg. Körülötte beszélt és énekelt a világ; hangja volt mindennek, madárdaltól ágreccsenésig, zörgő esőtől, ajtónyikorgástól, bosszúságtól és örömtől hangos hangja. A szerzetes elámult. „Mire való a hang? Mire hivatott?” S amint egyre inkább hallgatott, annál inkább érezte magában a hangok és a szavak dicséretét. „Súlyuk van, Uram, olyanok, mint a szent- seg! Környezete nemigen értette, hogyan lehet ennyire vidám arccal élni, amikor pedig elveszítette beszédkészségét. Különös betegségnek gondolták, a test, a szellem vagy a lélek valamely részét támadta meg az ismereden kórokozó? Megriadtak tőle, miközben úgy látták, mintha mindig ilyennek kellett volna lennie, s annak ellenére, hogy nem szólalt meg, mégis természetesen járt-kelt közöttük, mindent tudott, amit a többiek, mindent megtett, amit a többiek, nem hiányzott neki semmi. Már-már emberfeletti titokra gyanakodtak a többiek, azt gondolták, különleges adottság Bátori némasága, amely mögött kiválasztottság húzódik meg.-£! 360 Eh
