Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

amely újabb részekre osztható, s a következő rész újabb sokaság- >>

ra...

Bátori nem kedvetlenedett el a hiábavalóságtól. Inkább felvidult az arca. „Szóval a rész... és az egész... a szó szép, a szó simogat, a szó kedves, a szó nem öntelt...!” S amikor előkerült ez a kifejezés, megértette, miért küzdött addig annyira elkeseredetten és görcsösen a szavakkal. „Mert öntelt voltam, nem én, hanem a szavak bennem... persze a szavaim én vagyok... öntelt, öntelt ember, olyan erőt és hatalmat tulajdonítottam nekik, amivel nem rendelkeznek.”

Visszafordultak, nem érték el a sziklákat, ahol egy barlang szája nyílott, s amióta a budaszentlőrinci kolostorban megtelepedtek a pálos szerzetesek, mindig akadt önkéntes remete, aki ott húzta meg magát a prior engedélyével, hogy abban a csöndben közelebb kerüljön Istenhez. S ez aztán vagy sikerült neki, vagy beleboly- dult, s egy csöndes éjszakán megszökött, de a legtöbben később visszatértek a falak közé, ahol a testvérek látványa és közelsége megnyugtatta őket.

„Engedjem el a szavakat...” — a napnyugtát követő hirtelen tavaszi hűvösben egyszerűen koppant a felismerés, s ez Bátorit boldogsággal töltötte el. Bármennyire megfelel is a szerzetesi követelményeknek, most szembesült legnagyobb hibájával: a szavaiban duzzadó önteltségével.

Drámai és historikus Bátori László története? Nincs ebben semmi rendkívüli.

„Szeretem ezt a fiút, szenvedélyes”, mondta a magiszter.

„Azt hiszem, megértett.” — Mathesis atya kissé várt, aztán egy nevetésféle böffenéssel hozzátette: „Pedig én sem értem.”

„így vagyunk mi már csak ezzel. A fiatalok sem értik, csakhogy ők még lázadnak ellene. Imájuk is mintha folyamatos tiltakozás lenne a meg nem értéssel szemben. Figyelted, atyám az esti imák hangulatát? Olyan szép, ahogyan odanyújtják szavaikban minden ellenkezésüket. Nem Istennel ellenkeznek, hanem magukkal küzdenek az értelem és a misztérium kiismerhetetlenségében.”

Bátori az egyik napon elhallgatott. Nemcsak a szükséges kolostori társalgást mellőzte, hanem a hajnaltól egymást követő imaórákon-S 359 K-