Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Bátori László: A másoló
kell tennetek ennek érdekében? Gyakorlati, azonnal alkalmazható tanácsot vártok. Amit nem adhatok meg nektek. Nem azért, mintha el akarnám leplezni előletek a megoldásnak, a teljes megoldásnak a mibenlétét. Hanem mert elérkeztünk ahhoz a határhoz, amit a szó ezzel képes kifejezni: misztérium. Krisztus misztériuma.” Már a második újoncév vége felé járt Bátori László. A magiszter beleszagolt a puszpángbokrok sűrű illatába, felidézte a novicius nagyszerű nyelvi képeit, ő sosem tudta volna latin nyelven a tartalmat ilyen költői egyszerűséggel kifejezni. Álmok szimmetriája — hát persze, erről van szó, másutt meg ezt olvasta az ifjútól: a fények balzsamozott teste. Ilyen nagyszerű teljesítményekre képes, és mégis elégedetlen. Talán azért, töprengett a magiszter, mert a szavakban is azt a személyest szeretné megragadni, ami csak hitbeli megismeréssel lehetséges, az isteni személyességet. A szó emberszerű, a misztérium ember-többlet. A szavak sosem érhetik el a misztériumot. „Testvérem, értem, mi kínoz már hosszú ideje.” „Atyám, kínoz, de nem vagyok borús emiatt. Az erőfeszítés látszik rajtam...” „Hát persze... a kifejezés vágya és kínja. A végtelenre nyitottság és annak lehetetlensége. A szavakat végre tetten érni...” S mintha magát is föl akarná menteni a dadogó szavak miatt, az ifjú pálos szerzetest Mathesis atyához irányította. „Komoly tudós, az algebra és a geometria ismerője, ő majd eligazít a szavak érvényességéről.” így történt, hogy a következő napokban Bátori a kolostori rendben előírt sétáját Mathesis atyával végezte. Elindultak a fenyőfák mellett, aztán a sziklák felé fordultak, de mielőtt még odaérhettek volna, egy csupasz térségen kellett átvágniuk. Valami oknál fogva itt még a fű sem termett meg, a legkisebb szárazságra elfony- nyadt minden növény, csak por szállt föl. Mathesis atya már korábban magához vett a földről egy száraz gallyat, amely éppen alkalmas volt arra, hogy ebben a portengerben rajzoljon vele a földre. „Nézd, fiam, itt van ez a két, egymásra merőleges tengely. Az ember minden korra érvényes tudásának banális kifejezése. Mondj egy szót..— s várakozott, mielőtt újra leszúrná valahová a botját.-S3 357 E-