Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Virág Benedek: Hová szaladsz?
dulat és a tehetetlenség dühe eltűnjön belőle. „Mert az indulat nagy nyűg, súlyos teher, megroppanja a testet, s még inkább a lelket.” Késő este ért haza, a bután romantikus holdvilágnál leroskadt a székbe, tollával szinte tapogatott a papíron: „Szabad teremtmény, kis Madár! Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el! Tudom: sóhajtasz sorsodon, S várod naponként a szerencsét; Még alszik a Hajnal, s te már Vered kalitkád szárnyaiddal. Oh mondd ki nékem, kis Madár! Örülsz-e vagy nem álmaidnak... ”15 A vers megszületett, könnyedén, az allegória nagyvonalúságával a kalitkába zárt madárról, az éjszakában a holdon kívül semmi romantikus nem volt, sőt a hold sem tekinthető ennek, majd később — hónapok, évek teltek el? — Benedek zavarában ide-oda forgatta egy sápadt arcú fiatalember költeményét, „Vitéz Mihály, drága fiatal barátom, ugyan már, hiszen ez túlzás...”, íróasztalára helyezte Csokonai versét, amelyet nyilván az éjszakában megtalált szavak is mondattak a debreceni költővel: „Te pedig, zengedező Virág! A zöld Pannónia és Dácia szüzeit Új hangokra tanítod. ”16 Benedek ingatta a fejét: miféle halhatatlanságot kíván neki? „Hát nem tudja, egyetlen költő sem halhatatlan, minden ilyen szó legföljebb szép gesztus, nem több; fakadjon bár igaz lelkesedésből, mégis könnyen elsodródik.” Nincs megállás — „az idő kínja, már megint az idő képtelensége”. Szembe kell nézni vele. „Tudomásul venni, s tenni a dolgunkat, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk...”, nem, nem, tilta— 15 Részlet Virág Benedek A kalitkába zárt madárról című verséből. 16 Részlet Csokonai Vitéz Mihály Virág Benedek úrhoz című verséből.-S3 333 E-
