Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Virág Benedek: Hová szaladsz?
Mi állíthatja meg a pusztulást? Benedek házának csak omladékai maradtak. Vitkovics Mihály három nappal később ezt írta Kazin- czynak: „Századaink folytatása s több esetben becses kéziratai hamuvá váltak. ” A délután négy óráig tomboló tűzvészben elpusztult a Halászváros, Vízivárosnak a kapucinusok templomáig teijedő része, a görögkeleti szerb templom, melynek csupán a tornya maradt meg, de később ez is leomlott. Este újabb erős szél kerekedett, mely több helyütt felélesztette a tüzet, a még izzó gerendákat. Benedek nem tehetett mást, éjszakára visszatért a romok közé aludni. Felpördült, megfeketedett lapok. Amint hozzáért valamelyikhez, elporladt. Mindenfelé kesernyés flistszag. „Lám, így járunk, ha a tárgyakhoz ragaszkodunk, s a világot nem éghetetlen anyagból építjük.” Az éjszaka a közeli tabáni katolikus templom, amelynek falai át- tüzesedtek, nem bírta tovább, tornyával együtt összedőlt. Ennek hangja a kevés álomból riasztotta fel Benedeket. „Mi ez, Uram?” Néhány kiszabadult gerenda felröppent a levegőbe, aztán aláfordult, a kövek befelé hullottak. „Mit jelentsen ez? Ne kőből és gerendákból építsünk, hanem lélekből?” Három héttel később Horvát István történész, akit még fehérvári korából ismert, ezt írta Széphalomra Kazinczynak: „ Virág Benedekünk az égés után kevés napokkal Ercsi nevű mezővárosba utazott, ide kétpostányira. Onnan vettem a napokban levelét. Nemsokára visszatér, s a télen poéta lenni szándékozik. Elégtek nála a Magyar századoknak folytatásai, elégett nála az én 1382. évi magyar Szentírásom is, melyet Révaim, kinek képe itten most vésetik rézbe, másolt le. Elégett, s ezt leginkább szánom azon számos régi és új könyveim között, melyek nála hasonló sorsra jutottak. ” Ercsi felé haladva így gondolkodott: vajon vétett-e? Egyik paptársa azt mondta neki korábban: miféle embereket fogad a házában, kikkel tart barátságot? Akik olyan eszméket forgatnak, amelyekkel feldúlják a világ békés rendjét, s az Egyház ellen fordulnak. Benedek tudta jól, Batsányira, Kazinczyra és a többiekre vonatkozott az utalás, s ebben a szemrehányásban az is benne volt, hogy talán ő maga is ezeknek az eszméknek a hívévé szegődött. Benedek arca a szokásosnál még inkább megereszkedett, szomorú fáradtsággal kérdezte: valóban tévedett, amikor elfogadta ^ 331 Í3-
