Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Virág Benedek: Hová szaladsz?
A könyveket Imre testvér hagyta ott neki, a következő kísérőszöveggel: olvasson német, francia és itáliai szerzőket, hogy megtalálja saját hangját. S gondolkodjon el azon, mely „széle nélküli” szavak fordulnak elő visszatérően verskísérleteiben. A rövid följegyzés visszavitte emlékeit Márianosztrára. „Pál, hová szaladsz?” A vékony szerzetes, mintha két vállát lecsapták volna, olyan törékenységgel hordozta magát, nekilódult a kolostorkert emelkedő oldalának, „nem fogja bírni”, követte Benedek a tekintetével, szertelen volt ez a rohanás, dühös és szertelen, a nyugtalanság verte föl lába alatt a földet, s mire utolérte, Pál testvér levegő után kapkodva ott állt egy hatalmas tölgyfa törzsében. Talán százéves vagy még öregebb lehetett a fa, elkorhadt a belseje, kivájták, annyira, hogy már belé lehetett lépni. Benedek el- ámult: mi tartja meg a hatalmas lombot, amely ebben az évben is kizöldült, honnan veszi a fa az energiát, amikor már csak a vékony kéreg tartja a roppant súlyt, miért nem omlik alá, egy utolsó rec- csenéssel, hogy megadja magát. De nem! A hatalmas lombozat mintha lebegett volna zöldjével és sárgás termésének tokjaival, Pál testvér meg nevetve vetette magát a maradék törzsnek, nem félt, hogy bármely pillanatban alászakadhat a roppant lombkorona. Mint Krisztus, kitárta a kaiját, nehezen vette a levegőt, úgy kellett utána kapnia, mégis nevetett, s amikor Benedek a maga lassú lépteivel utolérte, ott álltak egymással szemközt, Pál testvér nagy hangon, mintha csak teljes lényét akarta volna kikiáltani fává változott önmagából, ezzel fogadta szerzetestársát: „Az egész természet készül csendességre, Csak szívünk intetik elmés ébredtségre! Melly hasznos gondolat jön itt elméinkbe, Miilyen szent irtózás zsibbog ereinkbe, Hajói megfontoljuk a nap deny észtét, Melly olly gyorsan éri fényessége vesztét! Ebből vegyél példát ember életedről, Ez int hathatósan múlandó végedről. ”9 9 Részlet Ányos Pál A lenyugvó naphoz című verséből. ^ 314 E3-
