Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

Adám a többi gyerek nyomában futott. Egyre kevésbé fázott, amint felsőbb osztályokba jutott. Egy alkalommal Bertalan atya fennhangon latin idézetet citált, majd rámutatott az előtte ülő gyerekre: „No, fiam, ki mondta ezt?” Mire a diák riadtan körülnézett, de ez sem segített, s kinyögte, amiről maga is tudta, hogy helytelen: „Kikérő.”

„Ó, Kikérő! Ki hallott ilyen latin gondolkodóról? Szegény, szegény Cicero, hová jutottál!”

Kacagott az egész osztály. A diák, „hogyan is hívták?”, idézte föl magában az öregember, „talán Kocsis Árpád... kerek, nagy arcához túlságosan kicsik voltak a fülei, s a kacagás-szégyenben mintha még inkább összezsugorodtak volna”.

Ne törődj vele, súgta háta mögött Adám, még meg is rángatta a ruháját, „hallod, ne törődj vele”, mire Árpád odanézett, látta Adám kacsintását: minden rendben lesz.

Délután együtt skandálták a latint. „Eddig kell megtanulnunk a memoritert, de vegyük végig az egészet!” S mondták sorról sorra. Amikor másnap a tanár azt kérdezte: „No, hogy is említi Cicero?” - s már előre vihorászott az osztály, Árpád lassan, tagoltan skandálni kezdte, s már nem is az osztályban volt, hanem a folyosón járt-kelt Ádámmal, s ahogyan akkor, szép ritmussal végigmondta a szöveget.

A tanév végén apja szekérrel jött Ádámért. „Nem jó irányba megyünk, édesapám, arra van Dióskál!” És még most is látta apja megelégedett büszkeségét. Magától nem mondta volna, de ha a fia így előhozta: „Szabad ember lettem, fiam. Megváltottam a sorsomat. Elköltöztünk Nagybajomba, ahol szabad gazdálkodóként ifjabb Kovács István birtokán vállaltam munkát... Azt mondják a jó atyák, érdemes tanulnod, két év múlva küldj elek el majd Pécsre. Hát jól van. Szabad ember lettem, te még szabadabb leszel.”

„Édesapám, maga fél Jézustól?”

„Hát hogyne félném az Istent. Tisztességes ember vagyok.”

„Ne féljen tőle, mert akkor önmagától fél.”

Az apja gondolta, ez amolyan latinos-iskolásokoskodás, ezzel nincs mit kezdenie.

„Nézd csak — mutatta az ostorral az irányt —, kijöttek az őzek legelni az erdőszélre.” Már nem messze jártak Nagybajomtól.-9 308 E-