Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

lyosót, kiment a kertbe, aztán az utcára, nem volt terve, nem volt vágya, a szenvedély is már csak salak benne; hosszú sétáját nem szánta tiltakozásnak, sem tüntetésnek, egyszerűen csak így akart lenni — így, ameddig lehet, hogy olyan egyszerű ténnyé váljék minden élők útján, amennyire egyszerű a szőlőkötöző zsineg.

Aztán kibújt a pálos öltözékből, fájt a mozdulat, ahogyan végighúzta a habitust a testén, az anyag megszorult, mintha tiltakozna az erőszak ellen, majd engedett és már ott hevert egy csomóban. Anyag, szövet, matéria, csak matéria — nézte Páter Ferenc a földre roskadt halmot hosszan, s vérfoltokat látott rajta.

De kinek a vérét?

Föltűnt előtte a szentkúti vasutas, szokásos vastag posztóruhájában, azzal a kétségbeesett arccal, ahogyan Páter Ferenc felé fordult: „Mentsen meg minket!”

Nem tudlak megmenteni, nézett rá a szerzetes, „én csak egy ember vagyok. Egyetlen lehetőségünk, ha alkalmassá tesszük magunkat a megmentő befogadására.”

A Kende utca egyik magas emeletén kapott albérleti szobát. Az előző helyéről el kellett jönnie. „Tudja, az unokahúgom költözik ide...” — mondta zavartan a házinéni. Páter Ferenc nem akarta, hogy még valami hazugságot kierőltessen magából az öregasszony, miközben egyszerűen csak félt. „Persze, ez nagyon fontos. Megértem, még ma elköltözöm.”

Hét órakor kezdődött a műszak az építési vállalatnál. Az egyik asszony a márciusi időben is otrombán beburkolta testét mindenféle ruhával. „Meg kell őriznem a férfiaknak”, kacagott frivol egyszerűséggel, amikor valaki megjegyezést tett a külsejére. „Hogy ne tegye tönkre a hideg. Látná csak a combomat, milyen feszes, de magának abból nem jut.”

A Conti utcából került az építkezési vállalathoz, úgy mondták, az egyik nyilvánosház alkalmazottja volt. Néhányan nevettek a hideg, frissen kevert malter fölött, aztán tolták a talicskát az imbolygó pallón fölfelé.

A következő fordulónál a nő, rongyokban megrántott csípőjével elkapta Páter Ferencet: „Na, jöjjön csak, szépfiú!” A falazó kőműves Rittyentett erre. A nő letette a maltermerő kanalat, belekarolt a talicskás Páter Ferencbe, néhány lépéssel odébb vonta.-ä 299 K-