Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

„A gazemberek... magának el merem mondani... a gazemberek! Nézze ott azt az öregembert, nagyon beteg a felesége, nincs kire hagynia, hiába kérte a művezetőt, nem engedte haza. Gazemberek ezek... magának el merem mondani, valahogy olyan az arca, olyan sorslátó... mit gondol, ha beviszem magammal a művezetőt oda a fal mögé, utána elengedi?”

A maltert talicskázó férfi erre a kezét odatette a nő homlokához, és valamit kaparászott rajta. Kereszt volt az a kaparászás, odarajzolt kereszt.

„Majd én, hagyja csak, majd én.”

Páter Ferenc mindjárt megkereste a művezetőt.

„Kérem, engedje haza, nincs, aki ellássa az asszonyt.”

„De a norma...”

„Én átvállalom...”

Páter Ferenc nem érzett semmi hősiességet. Egyszerűen csak fölmérte, hogy fiatalon kétannyi gyorsasággal elbírj a a malterfordulókat.

Március húszadikán mentek érte. Nem az öreg miatt, aki helyett vállalta a munkát. A Kende utca ötödik emeleti lakásának szűk albérleti szobája és a malterostalicska között, amelyet már nem tol odébb soha, Páter Ferenc végleg átadta magát a világ gyengéd közönyének. Ebben a közönyben feltámadt benne a teljes odatar- tozás, amely nem kíván semmi okosságot vagy érzelmet. És bármennyire nehéz is az ember sorsa, könnyű volt ez a feltámadás.-a 300 E-