Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

habitusán: vajon csak elkerülték eddig tekintetét a vérfoltok, vagy nem is léteznek?

„Uram, ha vannak, ne rejtsd el előlem őket! Mutasd meg nekem, és én vállalom!”

Ilyen egyszerű volt az ő gyónása és imája. Kezében a metszőolló, a kötözőzsinór, nem tudta, elsimítsa-e lába alatt a dudorodó vakondtúrást, vagy hagyja, és majd a nyári szárazságban kemény kis dombbá áll össze. Mindez egyszeriben más értelmet nyert, nem a szavak erejétől. „Minden metafizika!” — kiáltott fel a fiatal szerzetes.

Nincs önmagára hagyott, puszta anyag, nincs önmagában kiáltozó cselekedet — de az értetlenség bűne, az akarat tehetetlensége mégis lefokoz mindent.

„Nem, nem kérek felmentést, Uram, megállók cellafényben, vállalom, ha kötözőzsinórnyit sem érek, mert a rossz ősi ereje még annyira sem enged beállnom a te rendedbe, mint ezt a madzagot.”

Kegyelmi pillanatokban érezzük, de mégsem tudjuk a megoldást, tért be a házba. Estig megállás nélkül dolgozott. A fizikai munka egy idő után feloldotta benne a feszültséget, a fáradtság megszabadította minden fölösleges gondolattól. Amikor már újra és újra csak önmagába taposott velük. így válhat a gondolat bűnössé.

Készülődött az esti imára, szerette vecsemyének nevezni, a kifejezés valahogyan ropogott a szájában.

„Ne akarjak többet vagy mást, mint amit létezésemmel a Teremtő adományozott nekem.”

Vékony vacsorát evett, éppen hogy az éhség ne maga a gyomrát, marta őt éppen eléggé, hogy megtudja, mi a bűn, s ő maga bűnben áll—e? És eszébe jutott: a bűn nem önmagában, hanem következményeiben pusztít.

Elalvás előtt a könyvek között matatott. Az egyik kötetben tizennyolcadik századi rendtársától olvasta a következőt:

„Születtem. Szerettem hazámat, s dolgoztam érte. Ez az én életem története. Tegyetek ti is így. Tanítsátok utódaitokat, s ha azok is így tesznek, akkor Magyarország boldog lesz.”

Amikor ezerkilencszázötvenben, ősz elején elrendelték, hogy le kell vetniük szerzetesi ruhájukat, Páter Ferenc még egyszer végigjárta benne a templomot, az oratóriumot, a refektóriumot, a fo-3 298 EE