Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

Amikor Ilus néni a maga megszokott rendje szerint — lehetett ott front, tüzérségi tűz, felderítő repülés, gránátbecsapódás — a mosónapon, ez általában szerdára esett, elindult, hogy összeszedje a szennyest, Páter Ferenc a maga öltözékét, mintha féltené, mintha valamitől meg akarná menteni, szinte elkapta: „Ne, ezt ne!” S attól kezdve úgy öltötte magára, mint féltett drágaságot, s minden alkalommal különös gonddal helyezte el a fogason. „Amikor a hit közelébe kerülünk, olyan állapotba jutunk, amelyet most még nem ismerünk” — ismételte meg ilyenkor.

Kék parolis katonák ugráltak le a teherautóról. Közülük ketten fegyverrel lezárták a szentkúti rendházhoz vezető utat. A faluban és a tanyákban behúzták magukat az emberek. A kék egyenruhások véletlenül sem vasutasok voltak, nem az ő posztóruhájukat viselték, tányérsapka, áll alatt szorosra húzott szíj, új öntudat, papírlapot lendített meg az elöl haladó, házkutatási parancsról szólt, de mintha semmi jelentősége nem volna, már el is tette.

Föltúrták a szobákat, kirántott szekrényajtók, polcokról leszórt könyvek, lesodort íróasztalok, „hová rejtették, mondják meg, hová rejtették!”, de Ilus néni nem értette, miről beszélnek. Egyedül tartózkodott a szerzetesházban a délelőtti órában, az atyák és a testvérek a környező falvakat és tanyabokrokat járták, „elvégre misézniük kell”, elégedetlenkedett az öregasszony, ezzel mintegy ellenállva a katonák durva magatartásának.

„Melyik a Vezér szobája!”

„Az atyáknak nincs vezérük” — mondta dühösen Ilus néni, s leginkább azért bosszankodott, hogy ott kellett hagynia a frissen gyúrt tésztát, ha nem folytathatja, összeesik, s a sütőben már a fene megette; szalonnás, nyúlós valami válik belőle, nem emelkedik könnyű, habos kaláccsá, pedig az ő keze alatt ilyen még nem fordult elő. A helyiségekben majd csak rendet tesz, miután távoznak ezek a durva, neveletlen fickók. „Ó, ha az atyák ezt látnák!”, s bár nem értette tudományosan, miért olyan szörnyűséges, hogy Szent Ágoston és Pascal, az első évszázadok pusztai atyáinak bölcs mondásai a földön hevernek, mégis elrémült ettől a rendedenségtől.

„Hol van az a Vezér Ferenc?”

„Páter Ferenc atyára gondolnak?”

A parancsnok dühösen legyintett: mit akadékoskodik ez az öregasszony, tudhatná, hogy mit kérdez.-S3 280 E-