Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

len gondolattal összefogni, a katona a tömeghatásokra érzékeny, hiszen ezt kell megtörnie és legyőznie. Föl sem tűnik, hogy négy ember számára túl sok élelmet halmoztak fel. Egyébként is: természetes, hogy a front közeledtével amit csak lehet, összehordanak, az emberi természet már csak ilyen: fölkészül a legrosszabbra, ezt a katona is tudja. S nincs abban semmi különös, ha ősszel betakarítják a termést, ami majd kitart tél végéig. Mindent nyíltan, semmit nem rejtegetni, semmit nem letagadni, egyetlen gesztusukkal se keltsék az ellenállásnak még csak a látszatát sem. Páter Ferenc ezt a logikát követte, s ehhez hozzátartozott, hogy semmit nem változtatott a megszokott napirenden.

„Minden menjen a maga ritmusa szerint” — Ilus néni, a falubeli öregasszony, aki úgy hozzátartozott már a szerzetesek életéhez, hogy el sem tudták volna képzelni nélküle a kis pusztai tanyát, most is föltette a vizet a tűzhelyre, mert egy házban akkor van élet, ha ott gőzölög a meleg víz, kávét főzött, cikóriakávét, jó lesz ez a pasztilla is, mondta, amikor elfogyott a rendes kávé, és éppen csak azt nem mondta, „erre a hátralévő kis időre már minden megfelel”. Még cukor is maradt, de nagyon soványan bánt vele, s amikor Páter Ferenc kissé huncut tekintettel ránézett: „Ejnye, Ilus néni, hát sajnálja tőlünk?” - az öregasszony felelőssége teljes tudatában bátran odamondta: „Mit tudnak a férfiak, hogyan kell takarékoskodni a konyhában. Ha rajtuk múlna, két nap alatt minden elfogyna.”

„De a vendégek...” — ezt szinte suttogta Páter Ferenc, mert legszívesebben kitörölte volna magából a kifejezést; nincsenek vendégek, mindenki hozzátartozik Szentkúthoz, és már régóta így van, lehet itt világháború, a rend akkor is a régi, legalább olyan régi, mint a faragott kőkereszt a kút mellett.

Könyves testvér átsétált a templomba, kissé fájlalta a bal térdét, ettől aztán bicegett, „nemsokára megjön a rossz idő, érzik a tagjaim”, nézett föl az égre, de az kék és fényes volt, „áldás az ilyen november elején”, de tudta, néhány napon belül biztosan rájuk ül a nyirkos levegő, a maradék levelek csöpögnek a fákon, mindent átjár a puha, szivacsos nedvesség. Még előző nap kisétált a fás színhez, megcsapkodta a fölhalmozott tüzelőt, a kiszáradt hasábok másként válaszolnak a tenyér paskolására, mint amelyen — aho-43 243 K-