Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

gyan mondták — előző nap még a rigó fütyült. Lesz mivel fűteni — hacsak a katonák el nem hordják. De nem volt mit tennie, a tüzelőt képtelenség lett volna úgy szétosztani, mint az élelmet.

„Ha nem, hát nem! Majd azzal fűtünk, ami adódik.” S benézett a félreeső kis sufniba, ahol egy jelentéktelen hordóban legalább félig állt a gázolaj. „Ezzel még a nyers fa is meggyullad.” S mint aki jól végezte a dolgát, visszaballagott a házba.

Később a templomba igyekezett — kissé túlzás, hogy igyekezett, úgy mérte a lépéseket, mint máskor, rá is átragadt Páter Ferenc ritmusa: mindent úgy, ahogyan addig. Elvégre, eddig jutott a teológiai gondolkodásban, az örökkévalóság elől úgysem lehet elfutni. Hát akkor meg minek siessen.

Térdet hajtott az oltár felé, aztán továbbcsoszogott a kóruslépcsőhöz. Léptei alatt nyikorogtak a deszkák, legalább tudják az asz- szonyok, hogy valaki közeledik, mert kissé zavarban volt: egy örökfogadalmas szerzetes csak úgy beállít ennyi nőszemély közé. Ki tudja, mivel foglalatoskodnak éppen.

„Jó reggelt, hölgyeim!” — köszönt már messziről, s ezzel fölmentve érezte magát, hogy belépjen a terembe. De nem hallott odabentről semmiféle választ, semmiféle motoszkálást, talán itt sincsenek, gondolta, mert akkorára nőtt a csend.

„Halló!” — próbálkozott újra, aztán megkocogtatta az ajtót. „Könyves testvér vagyok.”

Némán ültek az arcok. Mindegyik kendőbe kötve, olyan némán és annyira dermedt vonásokkal, hogy először azt hitte, valamiféle festményt lát. Egy hódmezővásárhelyi festette meg így a parasztmadonnákat. Fehérek voltak, a félelem és az aggodalom kiszikkasztott bennük minden nőiességet, nem mozdultak, ültek mereven, mozdulatlanul, mint akik már semmire nem képesek.

Könyves testvér közölte velük, kész a reggeli, jöjjenek nyugodtan, a környéken nincs semmiféle mozgás, az ágyúk még az este elhallgattak, azóta csend van.

A nők ezzel a közléssel nem tudtak mit kezdeni. Mint ahogyan azzal sem — igaz, másként -, hogy kész a reggeli. Megdöbbentek, s még inkább fölháborodtak: hogyan lehetséges, hiszen ők itt vannak. S mint akik most kaptak észbe és szégyellik magukat emiatt, fürgén fölkeltek, egy-két mozdulattal megigazították magukon a-S 244 E-