Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Vezér Ferenc: Minden élők útján
mi Elme- és Ideggyógyintézet igazgatóját a hatodik fizetési osztály harmadik fokozatába kinevezte a kormányzó... Egyházi ünnepségek a békéért Lisieuben, a velencei érsek, Piazza bíboros mondott ünnepi nagymisét Szent Teréz tiszteletére... Európai-bajnoki versenyt rendez idén a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség... Kijelölték a világbajnokságra készülő magyar vívókat... Férfi kard: Berczelly, Gerevich, Homoródy, Kőszegi, Kovács Pál, Maszlay, Palócz, Pesty, Rajcsányi, dr. Rajczi, dr. Szmolár, Zirczy. Nem lesz könnyű sétarepülést tenni angol bombavetőknek Lengyelország irányába. Német lapok éles támadása az angol bombavetők Lengyelország fölötti gyakorlatozásának terve miatt... Tovább folynak az angol-francia tárgyalások Moszkvával...” A czQstochowai kápolnában, megfeszült combbal, egyenes tartással, mozduladanul térdelt a három férfi. Ferenc testvér szemén megbillent kerek, fémkeretes szemüvege. „Kimondtam, most már egész életemben...” Az álom kupolája. Sziklává váló homokdombok. A várakozás rettenetes sivataga. Tudni, ami elkerülhetetlen. Ez még mindig megnyugtatóbb a bizonytalanságnál. Az emberi természet sajátja, hogy a bizonyosság vagy másként a tudás határait önmaga jelöli ki, nem kevés önkényességgel. De ezzel legalább - így véli — legyőzheti, sőt meggyőződéssel vallja, legyőzte a bizonytalanságot. Páter Ferenc örömmel várta, hogy bebújjon az ágyba. Volt ebben valami meghitt bensőségesség. A kényelmes ágy - kényelmes, mert ehhez szokott hozzá, bár egyszerű sodrony, rajta néhány elhasznált matraccal —, szemközt a széles ablak, kilát rajta, igen, ott szokott megjelenni a hold, megvilágítja, ezáltal kontrasztot ad az eperfának, s ehhez a látványhoz hozzátartozott minden, ami Szentkutat jelentette, sőt azon túl is, az élet egész horizontját; amit az ember annak mondhat. Ezt az egyedi valóságot, amelyről tudja, csak az övé, senki más, még a hozzá legközelebb állók sem ismerhetik úgy, ahogyan ő. Ugyanakkor mégis közösségi élmény, az anyja és apja, szerzetes- társai életével összefont létlihegés. „Istenem, milyen szép! Egyedül vagyok, és mégis kiszakíthatadanul mások álmából.” Nem tudta, honnan is tudhatta volna, miről álmodnak, ha egyáltalán álmodnak a templom kórusán elrejtett asszonyok és lányok. Mégis valami szorosan összekötötte őt azoknak a megis238 EF-