Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

hogy előkészítse a másnapi főznivalót. Beáztatta a babot, fölhozta a pincéből a hagymát és a krumplit. Most, hogy a három atya elutazott, gondolta, egyszerűbb lesz a dolga, nem számított arra, hogy hirtelenjében ennyire megszaporodnak. De nem baj, gondolta, majd ezek a menekült asszonyok meg lányok segítenek.

„Igen, Julis néni”, magyarázta neki Páter Ferenc, „segítenek majd, ha úgy alakul a helyzet. Ez a kisebb gond. De van itt valami más, és én tudom, hogy ezt egyedül Julis néni képes megoldani. Ne nevessen ki, mert fogalmam sincs, hogyan kell csinálni, de úgy főzzön ezután, hogy aki netán látja, azt gondolja, itt bizony csak négy embernek jut étel. Merthogy hivatalosan négyen vagyunk, és csak mi tudhatjuk, hogy tizenegyünknek kell ennünk. S azért, hogy valamennyit segítsek — tudom, nem sok —, mától naponta csak egyszer étkezem, akkor se túl sokat.”

Ügyesen, dédelgetőn-dajkálón magyarázta el, hogy a házvezetőnő megértse azt, ami — ha valóban megérti — bizony rettegéssel töltené el. S az asszony máris hiúsági kérdést csinált belőle: még hogy ő ne tudna úgy főzni és sütni!

A történelemben hiába ismerjük föl a nagy áramlatokat, ha valóban meg akaijuk érteni, vagy közelebb szeretnénk jutni az eseményekhez, figyelmünket a részletekre kell irányítanunk. Vajon ha Szentkúton nem Páter Ferenc ebben az időben a gondnok, ha a peijel nem határoz úgy, hogy az idősebb testvérek elutaznak Budapestre, ha nem Ferencet bízzák meg, hogy maradjon? Elvégre másféleképpen is dönthettek volna. Egy másik ember másként reagál — akár még hasonló szándékkal is — az eseményekre, másként határoz az alvóhelyről és az étkezésről. S akkor másként formálódik Szentkúton a történelem — ami persze fellengzős, túlzó kifejezésnek hat; maradjunk annyiban, valami más következett volna be, de ennek semmit nem tudhatunk sem a természetéről, sem a formájáról. S már mindig úgy marad, ahogyan történt, Páter Ferenccel, a menekült lányokkal és asszonyokkal, az öreg mindenessel, a házvezetőnővel és Könyves testvérrel.

Idősebb ember lévén, a testvér már nem várt semmi különösebbet az élettől — s ez az egyébként annyira banális megfogalmazás erőtlenné válhatna, kioldhatná ennek az őszi estének minden feszült báját (a lélek mindenkiben megemelkedett a várakozás-a 233 E-