Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

pillér-testüket. A vasutas az irányítószoba ajtaján át nézte őket. Már harmadszor tekerte meg izgatottan a telefon kurbliját, s maga csodálkozott volna legjobban, ha valaki válaszol, ha valahonnan hangot hall.

A remény egyszerre csak leomlik, de az ember mégis tovább cselekszik. Már minden meggyőződés nélkül, megszokásból, nem adja föl a begyakorolt mozdulatokat. Mintha... mintha...

Az állomásfőnök nem az üveg sűrű maszatfoltjait látta, hanem ahogyan a szerzetesek álltak ott. „Az nem lehet...” — és nem tudta folytatni, csak elbűvölve nézte őket. Türelmesen várakoztak, hétköznapi módon. „Magától nem áll ilyen nyugodtan az ember, amikor már...”, és a levegőt megremegtette valami távoli, erős morgás, a nehéztüzérség zaja.

„Valamit tudnak — motyogta a vasutas az üres telefonkagyló mellett. — Ha ők ilyen nyugodtan várakoznak, akkor biztosan jönnie kell még egy szerelvénynek.”

A pálosok arról beszélgettek, hátramaradó Ferenc és Könyves testvérük továbbra is megtartja valamennyi imaórát. A legszükségesebb liturgikus eszközöket elől hagyják, a többit — anélkül, hogy úgy tűnnék, rejtegetni próbálják - biztonságosan elhelyezik valahová.

„Lehet, hogy a front keresztülszalad, hogy észre sem veszitek” — mondta az idősebb atya.

„Igen, de mi jön utána...”

„Mi is megtudjuk, elvégre nem futhatunk ki a világból. Ha Moszkvától a Tiszáig eljöttek, akkor már eljutnak Budapestig is.”

„Este még meghallgatjuk a rádióban a hadijelentéseket.” Páter Ferenc az egyik fa ágai közé antennát feszített ki, hogy minél tisztábban foghassák az adást. Csakhogy az oroszok erről azt gondolhatják, valami híradóállomásra találtak, s nyomban agyonlövik őket. Nem hiszik el, hogy valóban szerzetesek. Megállapodtak, hogy a hátramaradó két szerzetes az esti adás meghallgatása után leszereli.

„Csak semmi feltűnés, a maradék bort is engedjétek ki. Any- nyi maradjon, itt-ott üvegben, kancsóban, amennyi a misézéshez kell. Az első néhány nap a legnehezebb. Utána megnyugszik a helyzet.”

„Reméljük, peg el atya, reméljük” - és Páter Ferenc szerette volna, ha már befut a szerelvény. Nem mindenki alkalmas a front-a 223 EK