Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

volt vele, lényeggé változott benne, s ha valami módon mégis megkísérelnék leválasztani róla, ami képtelenség, ezzel a művelettel önmaga szűnne meg.

„Igen, talán nem az a fontos, mit látunk, mit tapasztalunk az életben, még csak az sem, hogyan cselekszünk, ennél sokkal fontosabb annak tudatosítása, hogy ki az, aki lát, tapasztal és cselekszik. Mit tudok magamról, aki mindezt elköveti?”

Nem érdekelte, miért lassít az egyik helyen a vonat, majd ütemesen dohog tovább. Az út addig tarthatott, ameddig az időből kitellett. Az idő meg önmagát tágítja. Jóleső érzéssel dőlt hátra ebben a parttalanságban. Apró mozzanatokra irányította a figyelmét, talán még azt is békésen tudomásul vette volna, ha soha nem érkezik meg. Nem érdekelte az utazás. A fülkét kényelmes melegre fűtötték, föladta magában az ellenállást, amely hazafelé tartva — hiába, el kellett ismernie — ott fagyoskodott benne. Valamit szeretett volna megoldani, valami szorongást föloldani — „Anyámat megváltani?”

Mintha káromlást követett volna el ezzel a gondolattal, vékony arca roppant, mint az üveg. „Megváltani, én? Hogy jövök én ehhez?” S már riadt a szótól is. Pedig nem első alkalommal találkozott ezzel az élménnyel. Lehet, hogy az a régi hívta elő a mostanit.

Bonarda nagynénje ült akkor szemközt vele, a vonat nekilendült, lassított, aztán gyorsított, de nem tűnt fel neki, először utazott ilyen messzire, fantáziája képtelen volt fölfogni: Magyarország, Esztergom, a szaléziek intézete... „Meglásd, jól érzed majd magad.”

Izgalommal tekintett ki a fülkéből, orrát odanyomta az üveghez, a kiáramló levegő párával vonta be az ablakot, letörölte, amikor már nem látott semmit, s újra kezdte. Különös, furcsa, kiismer- heteden volt az élmény. S arra gondolt, majd ő megváltja az anyját, hogy ne fájjon neki, mert bizonyára sírdogált otthon, az egyszerű emberek gesztusával összegyűrte a kötényét és beesett a szeme, de csak ő tudta, milyen mélyre tűnt el, hogy az már nem is szem volt, hanem megtépett fájdalom.

Elhatározta, egyszer majd visszatér, akkor már nagy lesz, s mindent megvált — vagy megold, nem marad senkiben fájdalom.

Különös érzés idegen helyen első alkalommal aludni. Ferkó — így nevezték odahaza, s ezt vitte magával, ezt származtatta át a sza-£1 216 K-