Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

V^dmentek... hát elmentek... háta mögött már sehol nem hallotta a mozdony pöfögését, a fékek csikorgását, amikor megállt a szerelvény, és fehér gőz borította el a peront. A hatalmas, fekete kerekek fölött sivított a mozdony hangja, a várakozók úgy tekintettek a vagonokra, mintha valami hiheteden dolog történt volna, mintha a vonat nem is lenne vonat, hanem csak álom; a képzelgés, a félelem és a menekülés vágya rajzolná oda.

De mégis befutott. Az állomásfőnökségen korábban azt közölték, reménytelen, kár várakozni, a vasútvonal déli szakaszát már elfoglalta az ellenség. Ha érkezik vonat, azzal már ők jönnek. Az állomásfőnök riadtan tekintett egyenruhájára, a kék posztókabátra és nadrágra, piros szalaggal övezett kerek sapkájára. De nem tehetett mást: ezt öltötte magára, elvégre szolgálatba készült, aztán látszólagos nyugalommal bement a gyerekekhez, a korai órában aludtak még, talán csak a középső fiúcska forgolódott félálomban, megcsókolta őket, „szervusztok, kicsinyeim, aludjatok nyugodtan tovább”, a sötétben nem látszott a vékony bajszán ugráló idegesség, elbúcsúzott feleségétől, aki máskor is fölkelt vele, hogy elkészítse férjének a tejeskávét (igazi híján pótkávéból), mielőtt indul, a férfi most is szürcsölte a forró italt, ültek a konyhában, nem szóltak, mindketten arra gondoltak, az állomásfőnök már éppen mondani akarta: talán ezen a napon bekövetkezik... de száját hirtelen égette a forró tejeskávéból nyelt korty, s ez józanságra intette, nem szólt, tudták ők nagyon jól... ott a három gyerek, a feleség, fiatal, szépen törődött asszony, az állomásfőnök rájuk gondolt: ha mégis bekövetkezik ezen a napon, ha ideérnek, mi lesz velük? És bármennyire el akarta maga elől hajtani a képeket, azok egyre csak jöttek: durva katonaruhában, éhes, csizmás alakok, és ott állnak a házukban, nem számít nekik a három gyerek, nézik az asz- szonyt, s már arra készülnek, hogy...

Jaj, istenem, lihegte az állomásfőnök, kínját rávetítette a tejeskávéra, mintha annak forrósága okozná, mit tegyen, mit tegyen, ha otthon maradhatna! Odaállna eléjük, és ameddig öntudata és élete engedné, védené őket... de nem teheti, a szolgálati szabályzat, ebben a háborús időben különösen szigorúan veszik, két nap-9 203 K-