Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
A határon Izabella, anélkül hogy megállította volna a hőségmenetet, összetörtén, halkan megátkozta Utyeszenovics Martinuzzi Fráter Györgyöt, minden címével együtt. Még tartott az izzasztó nyár, az indulatok fülledten lihegtek. Hűségnyilatkozatok, levelek: „Biztosíthatom felségedet...” aztán a válasz Ferdinándtól: „Meg vagyunk győződve arról, hogy buzgalma és gondoskodása az ország védelméről egyedül az irántunk való hűségből és ragaszkodásból ered.” A realitás teljes hiánya, vagy egyszerűen csak képmutatás? Zsoldosok érkeztek, távoli vidékekről, nem ismerték a tájat, a népet, nem ismerték az itteni szokásokat. Jöhettek szabadon, elvégre Ferdinánd király területén jártak immár, s mindmegannyi hűhót csaptak, hogy micsoda félelmetes hadsereggel védelmezik a keresztény Európát. S magasra emelték a szót: keresztény! Ilyenkor György barát — szokásához híven, ha maga volt kénytelen szégyenkezni mások önteltsége és butasága láttán - behúzta fejét a nyakába, ne is hallja ezt a ropogtató hazugságot. „Ó, Uram, irgalmazz ezeknek, nem tudják, mit cselekszenek!” Vasba öltözött súlyos katonák. Lassan mozdultak, s vonultak tovább, mind beljebb Erdélybe, azt gondolták, ennyi elegendő a győzelemhez, senki nem állhat nekik ellen. Indulás előtt Ferdinánd király magához hívatta Castaldo tábornokot. Ellátta jó tanácsokkal — hűségét megerősítendő, jelentős vagyonnal kecsegtette, s még bátyja, Károly császár Castaldo iránti figyelmét is meglengette, ami nem csekélység! —, majd egyszerűen közölte vele, a helytartót, akin az ördög sem ismeri ki magát, ha olyasmit cselekszik, ami neki, Ferdinándnak ártalmára lehet, a tábornok gyors és határozott cselekvéssel tegye ártalmatlanná. Még csak Bécsből sem kell hozzá külön engedély. Ha így lesz, dörzsölte a kezét később Ferdinánd, a tábornok visszamegy Spanyolországba, alakját elnyeli a távolság, nemsokára már senki nem emlékezik a történtekre, „hiszen ki gondol ma már Gritti halálára”, vagy a többiekére, akik jók vagy rosszak voltak, nem számít; egyszerűen eltűntek, nem sír utánuk senki. Még a nevükre sem emlékeznek. A tikkasztó hőség nem engedett szorításából. Lám, milyen gesztus! — libbent Ferdinánd, a spanyol etikett előírta tartást utá-S 197 (3-
