Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Boldog Özséb: Sziklák alatt
azok nem járnak veszéllyel, neki mindegy volt, semmi rendkívüli ebben, hát elindultak a piac utca felé. A fiú elámult: ennyi ember él ebben a városban? Még sosem látott ehhez fogható sokadalmat. A templomban sem, pedig oda — úgy mondták neki — ünnepnapokon mindenki elmegy. A legtöbb árus a földről kínálta portékáját, kupacokban hevertek a zöldségek és a gyümölcsök, mellette kikészített állatbőrök, de nyers húsok is feküdtek ott, aztán szövetek, edények, oldalukon látszott a finom kalapálás nyoma, ahogyan a fémet alakították, patkolókovács élesztette a lángot, ott helyben elvégezte a munkát, érezni lehetett az égett szám szagát, amely sisteregve szállt fel, amikor az állat talpára nyomta a forró patkót. A hatalmas testű kovácsmester hosszú, bokáig érő bőrkötényt viselt, a ló fejének háttal megemelte és kötényére helyezte az állat lábát, s mielőtt rásütötte a patkót, megreszelte a szarut. Nem félt, hogy az állat megrúgja, úgy tűnt, mintha erősebb lenne a négylábúnál. A fiúcskát elbűvölte a tűz látványa, a kovácsmester segédje bőrfúj tatóval pumpálta a levegőt, ettől a lángok lilára, kékre, majd fehérre változtak. Náluk, fönn a várhegyen soha nem látott ehhez foghatót. Az árusok közül többen messziről érkeztek, arcuk különbözött a megszokottól, „emberek, ők is emberek”, nézte egymás után valamennyit a gyerek, s nem tudta levenni róluk a tekintetét. Aztán egy helyütt három embert vett észre. A földön ültek, előregörnyedve, kezük lógott, talán a fáradtságtól, a szomorúságtól vagy a reménytelenségtől. A férfi és a nő között magakorabeli fiú ücsörgött, a szüleivel ellentétben arcán nem látszott a megkín- zottak drámája, mintha nem tudná, hol és miért van a világon, ál- mélkodó szemével kíváncsian nézett szerteszét, de a következő pillanatban tekintete a végtelenbe mélyedt, elvesztette az irányát és az értelmét. Mintha azt kérdezte volna: hogyan lehet ez? Hogyan? A fiú, amint szembenézett a másik fiúval, ettől a kiürült, mélybe zuhant, mégis értelmes tekintettől megremegett, képtelen volt továbblépni. A szolga néhány méterrel odébb vette észre, hogy nincs mellette a gyerek, ettől annyira megriadt, hogy félrelökve az embereket, hadonászva rángatta ide-oda a fejét, már messzebbre nézett, hogy meglelje, így aztán majdnem őt is föllökte. „Kik ezek?” VÁROSI:: NYVTÁR 1 A3 17 KEsztergom
