Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

A jelenet, ha más ül György barát helyén, talán szentimentális keringővé válik az érzések zűrzavarában. De a barát nem engedte a valóság elfajulását. Persze hogy neki is voltak emlékei, hideg, fájó emlékei: mindig meg akart érkezni haza, de sosem volt hová. Ezért aztán a világ minden pontján, még ha hőség, szárazság, tikkasztó remegés kerítette is be, személyisége mélyrétegeiben mindig fázott; mint egy fagyott zárvány, úgy ült benne a hideg — valakinek a kezéből kicsúszott kéz, „ugye, otthon vagytok?” —, „kisfiam, ne válj semmire, most már magadnak kell, egyedül...”, hosszú, hideg folyosók, s mindjárt ráripakodnak, mert nem igyekszik, „nem szobor vagyok én, hanem Isten lélegzetvétele!” — fololdozta János királyt, „közvetítő vagyok a mindenség és annak pillanatnyi vetülete között”, s oly mélyen akarta a szavak értelmét, hogy azok ebben a különös helyzetben megteltek — megteltek hatással; az egyén elveszhet, elvész, mert ez a természete, de mégis, az egész megmarad: „ne vétkeinket nézd, hanem egyházad hitét”.

Politikai végrendelet? Túl egyszerű lenne. És aligha fedné az igazságot. György barát hatalmat kapott, „hatalom, hatalom, átkozott hatalom”, s nem térhetett ki előle. A király gyermeke gyámjának és nagykorúságáig kormányzónak mondta ki György barátot. Hogy korábban már írásba foglalt szerződés is született erről, ebben a percben aligha volt érdekes; a kintiek közül többeknek talán igen, de akik odabent voltak, ezzel nem törődtek... Ezt csak ők, csak ők ketten értették.

„így, egyedül így maradhat meg az ország. S ha hiszünk abban, hogy a történelemben fönn kell tartani az országot, mert ez adja meg a keretét, hogy az emberek élhessenek...” Elhalkult a király szava, nem a távozó életerő, hanem a megrendültség idézte elő.

„Élhessenek...” — ki tudjuk-e találni, képesek vagyunk-e fölismerni, hogy az éppen adott időben és körülmények között mi az a legtöbb, amivel ezt az egyetlen valóságot: „élhessenek”, szolgálni lehet?

Hatalmi és személyi kérdésekről miért beszéltek volna? Kiméretik a szó és az idő. Lehullanak a fölöslegek. Éppen csak az és annyi marad, ami — és ez régi rögeszméje volt György barátnak — elégséges önmagának.

H3 170 E-