Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

a másik, egyik európai uralkodó meg a másik... és még azt is mondhatnám, egyik katolikus, a másik újhitű, amaz mohamedán, amott meg egy ősvallású... ha ilyen fogalmakkal hadakozom, sehová nem jutok. Legkevésbé Istenhez. S aztán még valami. Megromlottam. Amikor bejelentettek téged nekem, arra gondoltam, no ez meg miféle érdekből jön hozzám? Aztán rá kellett döbbennem, a szükség hozott ide téged. Az érdek magyarázatot igényel, eszmét kell alkotni hozzá — a szükség nem kíván semmiféle szót.”

György barát még az este folyamán arra kérte Antal testvért, gyóntatná meg; nem a politikai nézetei, nem a pénzügyi ügyeskedései miatt — hanem a lelkét. Előtte „üzletet” kötött a sajóládi szerzetessel, akiről kiderült, éppen az ő egykori cellájában lakik. „Ugyanúgy látja a fényt megrekedni az ablak szélén, ugyanazokon a köveken jár, talán még az ágy is ugyanaz...”

Felkínálta, hogy megveszi a kolostor egynémely aranyozott, gyöngyökkel díszített kincsét, abból kihúzhatják a következő aratásig, s jó érzékkel a környező népet is segíthetik.

Antal testvér most érezte igazán, hogy felesleges volt minden eddig.

„De hiszen a kolostornak semmi vagyona nincs.”

De igen, morogta György barát. Szerzetesi ruhája alatt, a melle táján kotorászott, majd előhúzott onnan egy kisebb méretű kulcsot, s a tárgyszerűség pontos hangján elmondta, hol található a sekrestyeszekrény mögött az üreg, s átadta a kulcsot, amellyel nyitható. Kétszer is elmondta, Antal testvér mennyi pénzt kap, menynyi élelmet, ez melyik függő és aranyos karperec árának felel meg, majd lovas testőröket is adott mellé — s az ő kíséretjárásukat is fölszámolta.

„Mostantól te gazdálkodsz vele. Csak annyit végy el belőle mindig, amennyi szükséges. S hogy mi a szükség? Azt látom, tejól tudod.”

Másnap, távozása előtt már nem akart találkozni a szerzetessel. Azt üzente, fontos dolga akadt, nem ér rá. Közben az ablak mögül figyelte, hátha megpillantja, amint távozik.

Ismerték már a szokását. Olykor bevette magát a konyhába, talált valami elfoglaltságot, s ilyenkor nem ajánlott zavarni őt. A szakács illendően visszavonult, hagyta az öreg püspököt, mert bizony na-ä 158 E-